Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Telehas - Sasfészek Étterem, Kecskemét

2009. augusztus 22. - drhlaszlo

Kedvenc vendéglátóhely-tesztelő csapatunk ezekben napokban otthon, azaz Kecskeméten vizsgálódik, nemrég eljutottunk a Sasfészek Étterembe.

Őszintén szólva néhány ézzel ezelőtt már két alkalommal is bizalmat szavaztunk e kellemes kis helynek, legutoljára 2004-ben. Nos, az az alkalom egyértelműen hiba volt. Azóta öt év telt el, ami egyértelműen jót tett a vendéglőnek, bár ebben a tulajdonosváltásnak és újjáépítésnek is nagy szerepe lehet.

Most egy békés hétköznap este, asztalfoglalás és minden egyéb előkészület nélkül próbálkoztunk; szerencsére példás kiszolgálással találkoztunk, így a némiképp késői időpont sem okozott gondot, pedig már megszoktam, hogy Kecskeméten és környékén este tíz körül kelletlen arccal néznek a vacsorázóra.

Szerencsére az étlapon normális, az évszaknak megfelelő ételek is szerepelnek, így legalább az illúziója megvan annak, hogy nem pusztán a mélyhűtő-mikró duónak köszönhetjük a szives vendéglátást, és a konyhafőnöki cím nem pusztán üres eposzi jelző. Nagy szívfájdalmam amúgy is, hogy a divatos pulykaételek, illetve a brokkoli, az ananász és a hasonló konzervvackok megjelentek minden étlapon, kiszorítva ezzel a klasszikus "kockásabroszos" ételeket, pedig azok minőségi elkészítése legalább olyan szakácsbravúr, mint a konzervekből összekutyult barackos csirkemell.

Itt szerencsére ez a veszély nem fenyegetett, van az étlapon borjúbécsi és brassói is, illetve örök szerelmem, a sült kacsa. Utóbbit választottam, krokettel és áfonyalekvárral, mit mondjak, mennyei volt. Annyi kötözködnivalóm van, hogy jobban szeretem, ha kicsit lassabban sül meg, mert úgy jóval szaftosabb marad, de nem értük el azt a szintet, ahol jelentősen kötözködnöm lehetne. A társaság többi tagja is elégedettnek tűnt a választásával, bár a cigánypecsenye esetében a mustáros flekken és a sült kakastaréj hangyányit túlzásna tűnt, mint hozzáadott extra. Igaz, senki sem ígérte, hogy fogyókúrás menüt kapunk.

Ügyes, meg vagyok elégedve, bár összességében még nem éri el a jelenlegi Librerté szintjét, a konyha már alakul - az adagok lehetnének lehelletnyivel kisebbek, és  talán lecsökkenteném az étlap tételeinek számát valamennyivel. Több kérésem nincs, ezek sem túl fontosak. A környéken járva javasolt felkeresni. (honlap ITT.)

süti beállítások módosítása