Bukósisak

2010. december 31. - drhlaszlo

Történt, hogy kedvenc autós honlapom, a TotalCar karácsonyi nyereményjátékot hirdetett - most pedig érkezett egy helyes kis csomag.

A játék, azaz Mohó Hiéna már többször megjelent a honlapon: szokás ugyanis, hogy az év során az importőröktől, autókereskedőktől begyűjtött repiajándék egy részét kisorsolják az olvasók között – az akció szimbóluma pedig a mindig éhes állat, aki szívesen begyűjt mindenféle üveggyöngyöt. Az év során máskor is betipeg a Hiéna a szerkesztőségbe, és egy-egy ajándékot meg lehet nyerni, az év végi akció azonban más: egy kijelölt, hétvégi nap során többször (idén tízpercenként) jelennek meg kérdések a TotalCar háttérblogján, a sőségBeen. Maga a játék nem csak a nyereményről szól: nem sorsolás van ugyanis, hanem a leggyorsabb, helyes választ adó kommentelő győz, tehát folyamatos az izgalom, és – köszönhetően a sok lelkes olvasónak – elég nagy a pörgés ahhoz, hogy jókat lehessen kuncogni az idióta feladványokon (modellezd Csikóst és a Pontont!), humoros válaszokon, és a nagy igyekezeten, ahogy mindenki őrülten tippel.
Ezúttal szerencsém volt, ráadásul a talán legcsábítóbb ajándékot sikerült levadászni: egy bukósisakot. Rendben van, nem eredeti méretben, de a kidolgozása csaknem tökéletes.

A kérdés pedig ez volt: hogyan hangzott Ayrton Senna legendás – halállal kapcsolatos – kijelentése nem sokkal végzetes balesete előtt (angolul, eredetiben)? A válasz egyszerű, és nem kevésbé megrázó: minden idők egyik legnagyobb (nem, nem A legnagyobb, számomra az Jim Clark, a repülő skót) autóversenyzője szavai szerint: „Ha olyan balesetet szenvedek, amely az életembe kerülhet, azt remélem, hogy gyorsan és azonnal történik majd.” („If I ever happen to have an accident that eventually costs me my life, I hope it is in one go. I would not like to be in a wheelchair. I would not like to be in a hospital suffering from whatever injury it was.”)

Azt hiszem, mindentől függetlenül egyet tudunk érteni Sennával, és gondolatai igazságát csak kiemeli a nem sokkal később bekövetkezett szörnyű baleset az imolai pályán (San Marino GP, 1994, amely hétvégének ráadásul ő volt a második halálos áldozata, az osztrák Roland Ratzenberger péntek délután szenvedett balesetet az időmérőn).

Bevallom, az utóbbi időben kevéssé követem a Forma1-et, mint régen, amikor feszülten figyeltem a futamokat: annak idején először, mint minden kisfiú, én is a Ferrarinak szurkoltam, később azonban sokkal szimpatikusabbá vált a McLaren-Mercedes, majd néhány évig semmi, és csak nemrég, a Brawn indulásával, majd a gyári Mercedes csapat megjelenésével kezdtem újra figyelni a híreket. Most azonban gondban vagyok: egyrészt kifejezetten szimpatikus Vitalij Petrov, az idei évad orosz újonca, másrészt azt hiszem, kezdem kedvelni a francia autókat – a sisak tehát marad, dísze a polcnak, és a fehér, plüss jegesmedve is büszkén feszít benne.

Köszönöm, TotalCar!