Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Dörmi újjászületése

2009. október 18. - drhlaszlo

Van egy kedves családtagom, Dörmi. Nem, nem egy plüssmaciról beszélünk, hanem egy autóról, ami egy 1989-es évjáratú Toyota Corolla. Hogy miért Dörmi? Egyszerű, dízel. 

Dörmi 1993 óta él velünk (akkor vette nagyapám), ez pedig - akárhogy is számolom - 16 év. Ennyi idő egy autó életében nyomot hagy, főleg, hogy már túl van a 240.000. kilométerén. Papi halála után a családban senki sem akarta eladni, úgy gondoltuk, hogy a használati értéke - a család második, egy időben harmadik autójaként - jóval nagyobb, mint az a pénz, amennyit jelenleg az autópiacon ér. Össze is ült a kupaktanács: tartsuk meg!

Az ember azonban törődik a családtagjaival, igyekszik gondoskodni róluk; ha beteg, orvoshoz viszi őket, így 20 év és 244000 km után Dörminek is kórházba kellett vonulnia, hogy meggyógyítsák. Örömmel jelenthetem, hogy a műtét sikeres volt, a beavatkozás után az autó jobb, mint újkorában lehetett, teljesen visszakapta eredeti csillogását. A felújítás a karosszérián kívül a teljes belső teret is érintette: minden kárpitdarab, apró műanyagpatent le lett bontva és egyenként megtisztítva, ezután került vissza az autóba. Természetesen egy húsz éves középkategóriás szívódízel nem elsősorban a vezetési élményről szól, ez nem egy sportautó - annak idején Japánban a mérnökök egy gazdaságos kompaktot terveztek, nem pedig rallyautót.  Itt inkább a nosztalgiáról, az emlékekről van szó, az öreg technika tökéletes működéséről, semmint a "kanyarvadászatról". Életemben először ezt az autót vezettem, Papi tanítgatott, jóval a hivatalos tanfolyam előtt egy nyáron, és sosem fogom elfelejteni közös németországi kalandjainkat, azt, amikor Dörmikével hasítottunk a Frankfurt környéki négysávoson, körülvéve az ezüstszínű csúcsdízelektől, amik évtizedek óta az Autobahn urai.

(a felújítás képei: katt a galériára!)

Közlekedni kifejezetten kellemes a kisöreggel. Számomra - talán azért, mert öreg dízel Golfon tanultam vezetni - a klasszikus kerregés kifejezetten megnyugtató, a teljesítménye, bár nem egetrengető, de ma is elegendő, váltója pedig üdítően pontos, legalábbis a számomra negatív rekord Peugeot Boxeréhez képest ég és föld.

A belső: nos, az olyan öregautós. No nem ősautós: megszokott egyenjapán-belseje van: a nyolcvanas évek európai kategóriatársaitól eltérő módon gömbölyű formákkal operáló műszerfallal, amin látszik minden, aminek látszania kell (mondjuk fordulatszámmérő nincs), az extrák száma pedig véges: rádió, napfénytető. Egyébként ez utóbbi a kedvenc plusszfelszereltségem, kár, hogy az utóbbi években eltűnt - sokkal világosabb az utastér, és nyitott állapotban kellemes alatta üldögélni. Az ülései kényelmesek, hosszabb távon sem fárasztóak - és akkor nem a mindent megszépítő nosztalgia beszél belőlem.

Két hete volt a Belsőségen egy remek post a használtautókról, nos, bizonyára Dörmike esetében bizonyára én sem vagyok elfogulatlan, de sebaj, vállalom. Ebben az autóban nőttem fel, és 2002 óta rengeteget autózunk együtt, szerintem már fejből ismeri az 54-es út Kecskemét-Kecel közötti szakaszának minden méterét, de járt Hollandiától Budapestig mindenütt - érdekes módon a Tiszától keletebbre még sohasem. Mindenhol jó volt vele. Szeretem. 

 

süti beállítások módosítása