Brúnó ellágyulva fürkészte az ölében ülő Valaki arcát. Érdekes, hogy minden egyes alkalommal, amikor látta a Tündérkirálylányt, hősünk felfedezett valami újat, valami ismeretlenül ismerőset vett észre, valami olyat, ami eddig nem tűnt fel, valami olyat, amibe újra és újra bele lehetett szeretni.
Amikor először találkoztak, már akkor is feltűnt a lány lényéből áradó páratlan nyugalom és biztonságérzet, az utolérhetetlen báj művészete, amely a szeretett nő minden mozdulatában ott volt, és kiült még a csodálatosan göndörödő szempillák hegyére is.A Tündérkirálylány ugyanis nagyon tudott nézni. Nem csak a szemével, hanem az egész arcával nézett, méghozzá úgy, olyan mélyen és áthatóan, amibe bele kellett bolondulni. Volt egy olyan pillantása, amely egyszerre volt erős és gyámoltalan, olyan gyámoltalan, mint semmi más a világon, mégis, a látszólagos elveszettség mögött ott csillogott valami hihetetlen nyugalom, amihez foghatót Brúnó még sosem látott.
Péterfy Bori - Szembogár
