Belépve megragad bennünket a hely sajátos atmoszférája – talán kevesen tudják, de Budapest egyetlen védett modern falfestménye uralja a látképet. Most, a tavasz érkeztével nyílik az étterem terasza, igazából ez az pont, ahol a többi, környéken található helyet egyértelműen előzni tudná, hiszen ilyen adottságú terület, mint a Mikszáth tér, a környező utcákban nem áll rendelkezésre, csak a Baross utca Kálvin tér felé eső részén (gyk.: a Szabó Ervin Könyvtárnál); azonban ott jóval nagyobb a gépjárműforgalom, és az ott található két vállalkozás (Kotyogó és Prága Kávézó) merőben más profilú. Előzni tudná, amennyiben a teraszon leülve nem kellene csaknem negyed órát várnunk – a bennünket egyébként érdeklődve szemlélő – főúr érkezésére (nos, mielőtt még felmerülne az kérdés, hogy miért nem sétáltunk be a pulthoz, leadni a rendelést; több alkalommal felhívták a figyelmünket arra, hogy náluk ez nem lehetséges).

A Zappa azon ritka éttermek közé tartozik, ahol a napi ajánlatban szereplő menü minősége egyértelműen magasabb, mint az étlapon szereplő kínálatba tartozó ételek, tehát ezt egyértelműen ajánlani tudjuk; persze e jelenség okára nem tudtunk rájönni. Az étlap tartalma azonban erősen szűkös, és nem látunk egy koncepciót, ami végigvonulna az étlap tételein, elég nehéz (csaknem lehetetlen) egymáshoz illő ételsort választani.

Felettébb sajnálatos módon a Zappa a mai magyar vendéglátás számos gyermekbetegségét magában hordozza – nem vagyunk, nem lehetünk megelégedve sem a kiszolgálással, sem a felszolgált ételek minőségével; főleg nem ezen az árszínvonalon. Ráérős baráti beszélgetéshez, kávézáshoz, esti „lazuláshoz” ajánlani tudjuk, összességében azonban rossz szájízzel távoztunk.

Értékelés: 2,5