Brúnó, a blog kedvenc fiktív hőse újra visszatér, most éppen a télről elmélkedik. Ki is Brúnó? Az első történet itt, a teljes történetfolyam itt.

Brúnó vidáman nézett ki a vagon ablakán, és jóleső nyugalommal nézte a havas mezőket. A vonat természetesen késett, de hősünk ehhez már annyira hozzászokott, hogy fel sem tűnt. Csendesen szemlélte utastársait, egy barna lány túlzottan ismerősnek tűnt, de épp csak egy villanásnyira. Egy rég nem látott nőre emélkeztette, de az asszociációhoz ez is elég volt.

Természetesen idén télen is gondok adódtak a legendás vasúttal hősünk országában, mint már oly' sok éve mindig. A tél, a vonat és az előző lány menetrendszerűen  emlékeket idéztek hősünkben. Mindig is furcsállotta, hogy hogyan képes összetéveszteni a valaha  szeretett nő alakját egy másikéval. Hányszor megesik az ilyen jártában-keltében! Hogyhogy képtelenek vagyunk néha felismerni a valaha legpótolhatatlanabbnak érzett jól ismert arcát? Hogyhogy látjuk a jól ismert gödröcskéket egy idegen arcán?

Az ezernevű harcosnak erről eszébe jutott egy régi-régi kalandja, amikor sikerült vasutassztrájk idején eljutnia Budapestről Szegedországba, feleslegesen. Történt ugyanis, hogy emberünk szombaton este mit sem sejtve felszállt az Intercityre,és a hideg, szeles, barátságtalan pályaudvar után a kellemes csöndben elszundított. Hősünk előtte még sosem aludt el sem távolsági buszon, sem pedig vonaton - igaz, azóta sem mert.

Brúnónak furcsa érzése lett egy idő után. Valahogy furcsának soknak tűnt a menetidő, majd kisvártatva észrevette a kivilágított kék táblát, ami felé közlekedtek. Szeged. Eszébe villant, hogy másnap "üzemkezdettől" sztrájkolnak a sínbohócok, tehát visszajutni kedvenc városába nem lesz kimondottan egyszerűn. Végül azonban egy-két járat csak elindult, és hajnali négytől háromnegyed kilencig csak sikerült legyőznie az expressznek egy teljes nyolcvan kilométeres távot. Sebaj, hősünk hazaért.

A legendás hős valószínűleg sosem fogja elfelejteni azt az éjszakát ott, a pályaudvar környékén. Hideg volt, szörnyen hideg, ráadásul így a kelleténél több ideje volt gondolkodni is. Akik ismerik Brúnót, pontosan jól tudják, hogy az ilyen, sajgó lélekkel történő morfondírozásnak sosem lesz jó vége - most sem lett.

Hősünk nekiállt telefonálni, felhívogatta azon ismerőseit, akikről gondolta, hogy esetleg Szeged környékén lehetnek. Nos, az első telefonszámnál leragadt. Leragadt, mégpedig olyan alaposan, hogy majdnem két órán keresztül beszélgettek - méghozzá múltról, jövőről, és hősünk régi-régi hibáiról. Leragadt, azzal beszélni, aki eszébe jutott most a vonaton. Érdekes beszélgetés volt, bár  jobb lenne elfeledni az akkor elhangzottakat.

Érdekes módon, az elmúlt néhány évben mindig az évnek ez a szakasza szól a nagy, világmegváltó tervek kitalálásáról - de sosem szilveszterkor. Az egész december ennek a jegyében telik - talán már a télikabát elővételétől, a kabát zsebeiben való izgatott kotorászás során. Az ezernevű ugyanis gyermeki örömmel fogad minden olyan kacatot, amit tavaly elrakott kabátjának zsebében talál. Ezek a kincsek sosem érnek semmit sem, de emlékek - mindegyik a korai sötétedés, és a hosszú éjszaka tárgyai. Egy toll, egy telefonszámcetli, egy buliflyer. Mindig ilyenkor dönti el hősünk, hogy jövőre okosabb lesz.

Valahogy a tiszta levegő, a metsző hideg és a hó vakító fehérségének villanása a retináján az, ami hősünket ilyenkor megcsendesíti és ettől magába száll. Érdekes módon ilyenkor sokkal jobb ez, mint nyáron.

Majd Brúnó a hideg szélben hazamegy.