Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

A Geréb Ágnes-jelenség

2010. április 06. - drhlaszlo

Régóta van véleményem Geréb Ágnes és az otthonszülés ügyében, de egyrészt a téma gyermektelen férfiként egyelőre nem érint, másrészt pedig a doktornőre túl sok szót kár pazarolni, most azonban újra előkerült a történet - én pedig nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá.

Nos, adott az otthonszülés elterjesztéséért harcoló orvos, Geréb Ágnes, aki néhány évvel ezelőtt elkövetett egy szakmai hibát, ami egy ember életébe került; az illetékesek pedig vizsgálódni kezdtek, majd a PKKB az esetet emberölésnek minősítette. Viszonylag könnyen belátható, hogy ez a minősítés megáll, hiszen a doktornő valaki más - ha mégoly fiatal személy is a sértett - halálát okozta.

A Btk. 166.§ (1) bekezdése szerint: "Aki mást megöl, büncselekményt követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Nem értem a doktornőt. Állítja, hogy nem hibázott. állítja azt is, hogy nem jegyzőkönyvezték a vallomását pontosan. Nos, ilyen - ha elő is fordul - olyan eljárási hiba, amit könnyedén ki lehet küszöbölni. Mindenesetre hiba lenne, ha a Geréb Ágnes pajzsra emelésével megúszná a neki kijáró szankciót, legalább a senki által sem vitatott orvosi műhiba okán.

Bevallom, nem különösebben értem a szülés helyén való hisztériát. Rendben van, van, akit megnyugtat az, ha otthon, ismert környezetben élheti át a szülővé válás élményét, de ne feledkezzünk meg egy fontos tényezőről: az, hogy a szülés ma már nem jelent különleges kockázattal járó eseményt, nagyrészt Semmelweis Ignácnak, a kórházi körülményeknek, és bizony, a képzett orvosoknak, nővéreknek köszönhető. Az, hogy bármilyen komplikáció esetén ott a gyors segítség, talán megfizethetetlen.
A XX. század egyik legnagyobb vívmánya volt az orvosi ellátás kiterjesztése, mindenki számára hozzáférhetővé válása.

Geréb Ágnes, és barátnői szerint mindenkinek joga van megválasztani, hogy mi lesz vele. Ez tény, azonban azzal, hogy valaki veszélyezteti egy más, megszületett (ugye itt nem pusztán magzatról beszélünk, hanem egészséges, életképes csecsemőkről, akiknek nem több hónap, hanem egy-két óra van az emberré válásig) ember életét, nyilvánvalóan semmivel sem jobb, mint a két éves gyermekét halálra éheztető, szülőnek nem nevezhető biológiai tenyészet.

Persze, mindenkinek joga van megválasztani a saját magán végzett beavatkozásokat - joga van vissza is utasítani azt. Itt azonban nem pusztán a saját egészségét érinti a beavatkozás, hanem a gyermekét is. Bárki dönthet úgy, hogy belátása teljes birtokában bevállal valamit, ami akár a halálát okozza - mások életével azonban nem rulettezhet senki, még akkor sem, ha az a más történtesen az ő gyermeke.

Nem, nem vagyok mindenek felett magzatvédő. Hiszem, hogy van eset, amikor az abortusznak igenis lehet jogosultsága - itt azonban gyökeresen más a helyzet. Itt ugyanis rosszul értelmezett transzcendes maszlag érvényesülése okán fellép egy törpe kisebbség, akik lehetnek akármilyen jól felkészült, bár rövid gyorstalpalón képzett dúlák (legyen mondjuk bába, oké?), azt érzékeltetik, mintha ez lenne a hazai trend.

Nos, nem vagyok sem nőgyógyász, sem pszichológus. Mindenesetre nehezen látom át az otthonszülés és a "Napvilág Születésház" kapcsolatát, hiszen ha nem otthon akarok szülni, akarok elmehetek kórházba is, nem? Nem értem azokat a hangokat, akik szerint az egész hisztéria pusztán a nőgyógyászok láthatatlan légiójának bosszúja a szakma íratlan szabályait megsértő hős ellen - bár nem is tisztem megérteni, átérezni az egész körüli felhajtást.

A doktornő úton-útfélen hangoztatja, hogy hiányzik az otthonszülés szabályozása - nos, van egy ötletem. Mindenki ott szül, ahol akar. Feltéve persze, hogy gondoskodik vészhelyzet esetén megfelelő ellátásról, azaz vagy megállapodik egy szülésszel, vagy bejelenti a kórházban, hogy ez a terve, és esetleg, ha úgy alakul, akkor jönni. E mellett természetesen befizeti az ő külön ellátásának pluszköltségeit, azaz a készenlétben álló mentőt és az orvost, hiszen senkinek sem kötelező finanszírozni az ő hobbiját, a közösség pedig a sztenderd, kórházi szülést továbbra is biztosítja, mint minimumcsomagot. Ha pedig bárki hibájából mégis meghal akár a baba, akár az anya, úgy aki hibázott, az feleljen. Még akkor is, ha dúla.

Mindenesetre őszintén remélem, hogy majd, ha ott tartunk, a gyermekem steril, ellenőrzőtt, biztonságos körülmények között fog születni, ott, ahol van felkészült személyzet, és profi felszerelés - tehát egy jó kórházban.

süti beállítások módosítása