Kicsi.Sáti.Közlöny

Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

Szőlő, papírhegyek

Share |

2013.01.18. 23:15 szólj hozzá KicsiSáti

Nem gyüssz ki a szőlőbe? - kérdezte nagyapám örökös rövidujjú ingében, a konyhaajtóban állva. Hogyne mentem volna, hat éves voltam (vagy hét-nyolc? Ki emlékszik már erre.), és úton voltunk a szőlőbe. Hogy éppen melyikbe, az mindegy is volt, hiszen egy kivételével egyformák voltak: kordonokra futtatott, magas művelésű tőkék, amik egy gyerek számára idegenül és nyomasztóan hatnak, hiszen nem lát ki a parcelláról; puha homok és meleg mindenütt. Mit érdekelt ez engem, mentem.

birtok.jpg

A birtok előkerült már a blogon pár évvel ezelőtt is, azóta a szőlő köszöni szépen, megvan, él és virul, és szépen működik – csak az a baj, hogy a pince, azzal nem úgy haladtam, ahogyan régen szerettem volna. Régen ugyanis az volt a terv, hogy lassacskán javuló minőségű, és egyre nagyobb mennyiségű borom is lesz, hiszen úgy lenne az igazi, és hiszen minden felszerelés rendelkezésre állna. Igen ám, de két dolog derült ki: minden eszközt ennél jóval nagyobb mennyiségre méreteztek, tehát az éves termés akkora részét kellene kockáztatni, ami már veszélyeztetné a következő év művelési költségeit (tehát csak normális előkészületek után lehet kísérletezni), másrészt pedig elképesztő papírhalmokkal jár minden, ha csak beteszed a lábad a szőlőbe. Persze, értem én, hogy miért kell szőlőkataszter, MEPAR, HEGYIR, hogy miért jártam egy fél délelőtt a hivatalokat, hogy miért vannak az átlagnál is bonyolultabb jogszabályok – az viszont biztos, hogy azt szeretnénk, hogy a vidéken élők önfoglalkoztatóak legyenek, akkor talán lazítani kellene a foglalkoztatás bizonyos feltételein, mert elképzelésem sincs, hogy mennyire lehet képben valaki, aki esetleg munkanélküliként – esetleg egy érettségivel, pályakezdőként – tervezi, hogy elkezd küszködni egy nadrágszíjparcellán, pedig fontos lenne, hogy olyan is gazdálkodjon, aki csak megörökölt egy kis darab földet, de azzal ki tudná egészíteni a jövedelmét, vagy esetleg önfenntartóan, közmunkaprogram és hasonló állami mankók nélkül megtanulná, hogy mit jelent a munka, a vállalkozás, az, hogy értéket teremt, méghozzá kézzelfoghatóan azzal, ha felkel a fotelból.

Az pedig fontos lenne, mindenkinek.

Fontos lenne annak, aki vidéken termelni akar bármit, amit esetleg helyben el is adna, de nincs fizetőképes kereslet, fontos lenne annak is, aki a saját maga élne egy kicsit jobban a saját munkájából - és fontos lenne az államnak is, hogy spórolni tudjon:

Egyelőre azonban nem olyan fontos.Senkinek sem.

Budapest Nufolk Revulotion - Indul az élet


A bejegyzés trackback címe:

https://kskozlony.blog.hu/api/trackback/id/tr955026376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kicsi.Sáti.Közlöny

Palackposta egy lakott szigetről

KicsiSáti az Indafotón

Címkék

Címkefelhő

Naptár

november 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó kommentek

  • ildsisy: Szevasz! Én még vagyok! (2008. óta...) :) Végre ismét rád találtam!!! Mióta az indanet megszűnt, s... (2013.05.13. 08:32) Tartalomgyárak
  • lányként a fővárosban: Én nem látok a filmben tragédiát.Számomra a Berlin Calling könnyű, és inkább kikapcsol mint lehúz.... (2012.07.29. 20:54) Berlin Calling
  • TrueY: A Fabulon arca (Pataki Ági), hogy került a sorozatba? ;) "Nagyon szeretném hinni, hogy a kulisszá... (2012.05.14. 12:18) Boss
  • TrueY: ...és az első hőhullámot is túléltük! ;) (2012.05.07. 10:57) Mikroblogging - rövid életjel
  • KicsiSáti: Bizony! :) Pedig először én féltem ettől a nőtől. Az első két rész alapján nem fogott meg, de azót... (2012.01.16. 14:57) Homeland
  • Utolsó 20