Avagy: mi változzon a magyar jogászképzésben?
Úgy gondolom, hogy a helyzet bőven megérett a változásra, hiszen az egyetemek – köszönhetően a megnövelt hallgatói létszámnak – egyre kevésbé képesek a múltban ismert képzési minőség folyamatos fenntartására; egyre több olyan hallgató van a rendszerben, aki magasabb fokú specializációra vágyik – ezzel szemben egyre nagyobb az átlag alatt motivált diákok aránya is, akik egy jól használható diplomát akarnak, amivel az élet majd' minden területén helyt tudnak állni, de nem kívánnak a jövőben a klasszikus jogászi pályákon dolgozni, ilyen „univerzális diplomának” pedig a jogi egyetemeken megszerezhető ismeretanyag igencsak alkalmas.
Magánbeszélgetésekben már többször felmerült az a kérdés, hogy mit változtatnánk meg a rendszerben, amennyiben erre lehetőségünk lenne; nos, mindig elhangzott néhány ötlet, álljanak hát most itt különféle „agyviharok” eredményei – teljesség igénye nélkül, néhány pontban:
A jogászképzés egységes képzési jellegének fenntartása igen fontos, nem történhet meg a BA – MA szétválasztás, ezzel ugyanis sok, BA szinten képzett „szakember” hagyná el az egyetemeket, valódi szaktudás nélkül.
Az egyes tantárgyak súlyának megváltoztatása – nagyjából a más képzésekben ismert „mérföldkövek” rendszere alapján, nagyjából a klasszikus szigorlati rendszer alapján, azonban a szükséges, a könnyebb szakosodást segítő korrekciókkal. Ezen tárgyak oktatása megnövelt óraszámban, megnövelt kreditpontértékkel szükséges, jelenleg ugyanis ezek elvesznek a tanrendben, jelenleg ugyanis kiemelt szerepük szinte kizárólag a vizsgákon jelenik meg.
Kisebb jelentőségű tárgyak tömbösítése, kötelezően választható tárgycsoportok rendszere alapján, azonban a felvett ilyen tárgyak több féléven keresztüli óraszámban. Például jelenlegi rendszerünkben a „Társadalombiztosítási és Szociális Jog” oktatása hovatovább felesleges, tekintve a jogterület fokozott változékonyságát, a tanegység elsajátítása valós tudást nem, vagy csak igen csekély mértékben eredményez, a téma iránt fogékony hallgatók tanulhatnák ezt akár két féléven keresztül, így a munkaerőpiacon is jól hasznosítható tudást szerezhetnének.
A jelenlegi szemináriumi rendszer átgondolása igencsak fontos – jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy eredeti célját betöltse, szerepe sajnos igen marginális marad. Egyértelműen az előadásokon tanultak megismétlése helyett a célja a tudás elmélyítése lenne, méghozzá a valós gyakorlati tevékenység megismertetésével; jogesetmegoldás, eljárásjogi szemináriumokon az adott tárgyhoz kapcsolódó feladatok végzése (például Büntető-Eljárásjogon vádirat készítése... stb.).
A Római Jog oktatásának „széthúzása”, alapozó ismeretek elsajátítása után, az adott polgári jogi egységhez kapcsolódó római alapok megismertetésével, több féléven keresztül zajlana. Ez már csak azért is szükséges, mert a klasszikus fogalmak ismerete szükséges, méghozzá olyan mélységben, amely jelenleg nem teljesül, azonban sok felesleges dolgot is megtanulunk.
Ahol csak lehet, kiscsoportos oktatási formák előtérbe helyezése, ezzel is a hallgatói részvétel előmozdítása, egy-egy témakör önálló feldolgozásával, majd annak közös ismertetésével (vö.: „kutatószeminárium”), mint ahogyan az Nyugat-Európában több helyen is ismert (Strasbourg, Leuven).
A jelenleg kötelező, 6 hét időtartamú gyakorlati munkakötelezettség túl rövid, kevés ahhoz, hogy a hallgató valós munkakörülményekkel találkozzon, és a effektív munkatapasztalata legyen, ezzel a munkáltató is jobban használható munkaerőhöz jusson. Ehhez azonban szükséges az elhelyezési rendszer fejlesztése, az egyes hivatásrendekkel (ügyvédi kamarák, bíróságok, ügyészség és a közigazgatás) való fokozott együttműködés.
Nyelvoktatás: legyen kötelező az előírt nyelvvizsga-bizonyítvány megléte mellett legalább 1 élő nyelv legalább 2 féléven keresztül való tanulása – már csak a nyelvtudás szinten tartása miatt is.
A logika, pszichológia, retorika kötelező oktatásának bevezetése, mert ez hagyományosan hozzátartozik az oly sokszor emlegetett jogászi műveltséghez.
Az ismeretek számonkérési formája továbbra is a szóbeli vizsga kell, hogy fennmaradjon, mint alaptípus, erre ugyanis egy jórészt verbális tevékenységet végző hivatás esetében nagy szükség van.
Természetesen államilag finanszírozott képzési forma esetén az ingyenesség fenntartása; a felvett, de nem teljesített tárgyak esetleges büntetésével: kreditpontonkénti előre meghatározott összegre vonatkozó fizetési kötelezettség előírásával.(a HÖOK alternatív javaslatában leírtak figyelembe vételével).
Pontosan jól tudom, hogy a fentiekhez sok minden szükséges. Nem áll rendelkezésre „pénz, paripa, fegyver”. Jól tudom, hogy a hallgatói létszám is nagy, finanszírozási okokból ennek csökkentése nem lehetséges, az egyetemek lehetőségei, oktatóink leterheltsége nem engednek meg nagy változtatásokat, mégis, lassú, átgondolt javításra, nem pedig egycsapásra bevezetett, kusza reformokra szükség van, mindannyiunk érdekében, a jelenlegi mechanizmusok sem az intézményeknek, sem az oktatóknak, sem pedig a hallgatóknak nem jók.
