(Dicshimnusz következik)
Valamikor réges-régen, amikor még úgy gondoltam, hogy Pestország a világ közepe, szóval amikor a bennem élő bácsmegyei lokálpatrióta (aki dudál, ha végre a megyehatárt jelző táblán a "Bács-Kiskun Megye" felirat jelenik meg) még mélyen szunnyadt, szóval éretlen, a nagyfaluba belebuzult gólyaként nem is érdekelt, hogy Pécs egyáltalán a világon van. Igen, bevallom, én voltam az, aki úgy gondolta, hogy skandallum, hogy a világ végén fekvő Pécs kulturális főváros lett, és sosem, ismétlem sosem vágytam arra, hogy szétnézzek Tolnában-Baranyában. Bécsben, na arra igen.
Történt azonban, hogy életem üresnek érezve, hiszen oly' sokáig ültem reménytelenül vizsgatételek felett görnyedve, kezemben az oly régóta vágyott végbizonyítvánnyal, arra gondoltam, hogy mit sem ér az élet szakjogászi papír nélkül. Hiszen milyen jó lesz, ha elmondhatom, hogy én az vagyok, akinek papírja van arról, hogy a hőn szeretett, amúgy a külső szemlélő (gyk. a normális emberek) szerint száraz és unalmas témából mindent tud, amit tudni érdemes; hogy milyen jó lesz, ha a világon mindenről kényszeresen statisztikákat készítő mamut egy másik, felsőbbrendű rubrikába jegyez be; és ha a világ netán megváltozik, akkor a lépcsőház ajtaján elhelyezett, álmaimban derengő sárgaréz táblán a nevem és az "ügyfélfogadás telefonos bejelentkezés szerint" felirat között ott szerepel a hosszú és zengzetes cím.
Természetesen az alföldi lokálpatrióta elfelejti első körben a székesfővárost, és Szögedébe' akar menni okosodni, de ott ilyen képzés nincs. Erre - kelletlenül - a volt egyetemnek ír szerelmes sorokat, és dobál a "kiemelt felsőoktatási intézmény" kalapjába számtalan forintokat; majd a hőn szeretett oskola visszaír, hogy "értesítjük, hogy társasági jogi és cégjogi szakjogászi képzésünk e félévben nem indul, helyette ajánlani tudjuk a kriminalisztikai, vagy sportjogi szakjogászi kurzusunk."
A tudásszomjas ifjú itt persze meg van lőve: a fél megyét már körbehaknizta, hogy miféle új címe lesz (pont, mint a felvételikor, 18 évesen), erre paff. Nemsokára kiderül, az ELTE is bután hagyja a benne bízókat, de szerencsére Pécs! Na majd ott!" Nem, eszébe sem jut, hogy a PTE és közte oda-vissza több, mint 400 km van, nem, eszébe sem jut, hogy havonta kell menni, és nem, eszébe sem jut, hogy mindezt több, mint másfél évig.
Aztán eljut Pécsre - és meglepődik. Egyáltalán kedvesek a TO-n. Bármilyen nyűgje van, kb. fél órán belül válaszolnak, írásban (emberünk utál szerepelni. Utál telefonálni. Utál személyesen érdeklődni. Levelezni viszont imád. A tanulmányisok is, egyelőre.). Az órák érdekesek, az oktatók sokkal inkább kedélyesen csevegve, sztorizva adják elő a Gt-t, és nem csak darabra vezetik a katalógust. A helyiek normálisak, a téma - ugye - imádott, minden együtt van tehát ahhoz, hogy kellően beleszeressek az egyetembe és a városba - kb. úgy, mint gólyakoromban. Nem, annál is jobban. Innentől kezdve pedig lehet hófúvás, kérheti a Közút, hogy "Baranyában senki se induljon útnak", mentem. Csak ne lenne annyira messze.
Azt hiszem, életem első féléve zárult januárban, amikor egyetlen órát sem lógtam el (aki ismer, tudja, ez mekkora szó) - vagy megvénültem, vagy ki tudja.
Punnany Massif - Pécs Aktuál X
