Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Boss

2012. április 08. - drhlaszlo

Szeretni Tom Kane-t nagyon nehéz - megsajnálni, nos, megsajnálni nagyon is könnyű.

Politikusokat nem kedvelni divat, sőt, talán több is annál. Hosszú vajúdás után újra találtam olyan tévéműsort, ami megfogott - ez pedig 2011 őszének egyik újonca, a Boss, ami Chicago polgármesterét, az öreg, tapasztalt politikai rókát mutatja be. Tom Kane (Kelsey Gramer) városában élet és halál ura, akinek döntésein politikai döntések, közbeszerzések és kinevezések múlnak, aki igyekszik befolyásolni a kormányzóválasztást, és aki - legalábbis úgy tűnik - tökéletesen tartja ujját az események ütőerén.

Tom Kane egy idősödő közalkalmazott, aki kezd belefáradni a mindennapi taposómalomba, az örökös felelősségbe, és aki egy napon rádöbben, hogy senki sem sebezhetetlen. Egy teljese átlagos délutánon konzultál az ismerős orvossal, aki felvilágosítja, hogy beteg, ritka betegsége az alzheimer- és a parkinson kór tüneteit produkálja, és csak pár éve van hátra. Valakinek, aki eddig szilárdan állt a világban, be kell látnia, hogy hamarosan, három-négy év múlva egy magatehetetlen roncsként fog vegetálni. Addig azonban a gépezetnek működnie kell.

A sorozat hatalmas erénye, hogy egyesíti a személyes drámát a politikai háttéralkuk dokumentarista bemutatásával, azonban sem a magánéleti, sem közéleti szál sem lesz túlzott. A szereplők kiválasztása egyértelműen telitalálat, Kelsey Gramer brillírozik az őszülő halántékú politikai cápa szerepében, felesége - aki a magánéleti szál hangsúlyos szereplője, hiszen házasságuk nem is annyira formalitás, mint jól felfogott érdekközösség - Meredith (Connie Nielsen) pompásan hozza a könyörtelen, céltudatos pénzcsináló üzletasszonyt, Kane kétfős stábja, akik a hátukon viszik az egész cirkuszt a városban Kitty O'Neill (Kathleen Robertson) és Ezra Stone (Martin Donovan) tökéletesek a szürke, mindenttudó háttérfigurák szerepében, akik lassan kezdik sejteni, hogy valami nagyon nem stimmel a főnökkel.

A háttér, a nagyváros, a maga játszmáival, a kormányzóválasztással, a szépreményű feltörekvő fiatalokkal és a minden hájjal megkent veterán politikacsinálókkal, a szaglászó firkászokkal tökéletesen megrajzolja azt a komor hátteret, amit nem szeretnénk elhinni a politikáról ("Ezernyi módja van, ahogyan ezen az irodán keresztül meg lehet hálálni egy szívességet..." - Meredith). 
Pontosan ez az, ami első látásra megfog a történetben ("Én egy nagyon rossz ember vagyok..."), de ennél sokkal többről szól: az emberi gyengeségről, hibáinkról, az önzésről és a nemeslelkűségről egyaránt. Mégis, pontosan a megfelelő arányban vegyíti a magánéleti drámát a céges drámákkal, azt, ahogyan Tom lassan összeroppan azzal, ahogyan a fiatal kormányzójelölt személyében látjuk, ahogyan az emberi kisszerűség is örök.

Nagyon szeretném hinni, hogy a kulisszák mögötti világ bemutatása pusztán fikció és nem több - ezt hinni azonban nagyon nehéz.

süti beállítások módosítása