Nem, kedves feleim, nem filmajánló lesz. Sem pedig törénelemóra, hiszen kedvenc KicsiSátitok nem Balduin ( hu.wikipedia.org/wiki/I._Balduin_jeruzs%C3%A1lemi_kir%C3%A1ly ), sem pedig Szaladin ( hu.wikipedia.org/wiki/Szaladin ), hogy a Jeruzsálemi Királyságról írogasson.

Témánk a föld egyik teljesen más területe; egy gyöngyszem: Kecel ( www.kecel.hu/ ). Ez egy rendkívül aranyos kisváros, amolyan szabványos alföldi település, ahol csaknem 10 000 lakos éli életét. Nem állítom, hogy egy kifejezett turistacentrum lenne, azonban szívemhez különösen közel áll (egyéb, családi okokból) felkeresése erősen javallott, mint ahogyan szintén nem ártalmas a homoki borok fogyasztása sem. Egyszerű a titok: kerülni kell a pancsolt borokat, érdemes nevesebb (például a Frittman-pincészet, Soltvadkert), vagy közvetlenül termelői nedűket keresni. Találni is fogtok, higyjétek el! 

Egyes sötétlelkűek hajlamosak ezt a régiót csúfnéven (Arany Háromszög) emlegetni, szerintük a környékbeli (Soltvadkert és Kiskőrös) városokkal együtt a hírhedett "Alföldi Tablettás" termőhelye - ehhez legyen elég annyi, hogy ők még sohasem jártak a helyszínen, pusztán újsághírekből és a Kék Fényből tájékozódnak.

Sajnálom, hogy csak szegről-végről vagyok keceli, sajnálom, hogy kívülállóként kimaradok egy csomó, nagyvárosi szemmel érdekes (helyiként teljesen megszokott) dologból; ám tudom, hogy az odaköltözés ezen nem segít, az ilyen kisvárosokba születni kell, hogy teljes jogú tagja legyél közösségnek. Enélkül pont az veszne el, amitől az, ami.

A keceli vasútállomás a XX. sz. elején