"Azok, akik nem tudnak magukon nevetni, meghagyják ezt a feladatot másnak."

Nyájas olvasó,

ki már türelmetlenül vártad Brúnónk történetének folytatását, ne aggódj, a történet folytatódik. Az elmúlt alkalommal ott hagytuk abba (Previously on Brúnó: ITT), hogy hősünk vacsorája remekül sikerült, olyannyira, hogy a vendégsereg egyik tagjának szemei rabul ejtették, kezdeményezni azonban nem sikerült mert.

Teltek múltak a napok, és a hérosz egyre kétségbeesettebb ábrázattal üldögélt telefonját szorongatva, és várta a csodát, bár tudta, hogy csodák ilyenkor általában nem szoktak túl gyakran történni. Úgy gondolta, illene randevúra hívni a hölgyet; de minimum felhívni, és kedélyesen elcsvegni vele, hogy legalább annyira ne tűnjön érdektelennek. Kedvencünk azonban nem tette ezt. Ült és várt. Kívülről ugyanolyan rendíthetetlen türelemmel tette ezt, mint ha legalábbis az érdekelt félnek lenne illendő felhívnia őfelségét, és nem fordítva.

Volt ugyan egy félresikerült próbálkozása, amikorra közös vacsorázást tervezett - azonban kiderült, hogy az adott nap hamvazószerda, a böjt kezdete, ilyenkorra pedig ugyebár nem igazán lehet evős programot szervezni, amennyiben ez komolyan van véve, a kiszemelt illető pedig - mint a tündérek általában - a hagyományok rabja volt, így barátunk csodálatos ötlete kútba is esett villámgyorsan, legalább olyan sebesen tűnt el, mint az alpesi síző hóvahar idején, amikor véletlenül a szakadék irányába fordul.

Brúnó ezek után újabb napokat töltött a feladaton való elmélkedéssel, hiszen az okos tervezés híve, aki nemlétező hadtudományi tanulmányaiból azonban pusztán a haditerv kidolgozását sajátította el - sajnálatos módon azonban a "hadműveletek kellő időben történő megkezdése" című foglalkozáson nem vett részt.
A Tisztátalan Dzsentri a kapott kosár után (mely tehát igazából nem is volt kosár), alámerült bizonytalanságának rettenetes mélységeibe; ebben azonban segítségére voltak kicsiny cimborái is. Hosszú, nagyon hosszú haditanácsok következtek, amelynek vége rendszeresen abba torkollott, hogy az ezernevű harcos komor bólogatással kísérve kijelentette, hogy tudja mit csinálnia; és természetesen azt is kifejtette, hogy nem kér tanácsot.

Történni azonban még jó darabig nem történt semmi.

Vajon fog-e bármit is tenni ez rémes lassúsággal vekengő főhős, vagy mostantól végképp átfordul a sztori analitikus pszichoizébe? A következő részben kiderül!