Kedves olvasó,

ki sziklaszilárd hittel reménykedtél az Ezernevű Harcosban, Brúnóban, hogy végre összeszedje magát, és csináljon valami értelmeset; nos, nem kell, hogy elveszítsd reményeid. Hősünk ugyanis végre-valahára rászánta magát, és lépett. Az elmúlt alkalommal ott hagytuk abba (Previously on Brúnó: ITT), hogy kedvencünk épp nem csinál semmit, csak arról győzködi magát rettenthetetlen harcostársaitól körülvéve, hogy emelje már fel azt a tetves telefont, és próbálja eladni saját magát. Tekintve, hogy Brúnó ugyan az adott pillanatban a Föld nevű bolygón létező férfiak legsármosabbika, egy igazi főnyeremény, ki után leányzók légióinak szíve dobog, ez nem lett volna túlságosan nehéz feladat.

Nem feledhetjük azonban, hogy emberünk éppen a vizsgált időszakban diplomázott a földrészünk egyik legrangosabb egyetemén, méghozzá "légvárépítész" szakirányon; így e feladat talán nem is tűnt oly' egyszerűnek.

Néhány nap után elközelgett a vizsgált szubkultúra egyik legfontosabb kora tavaszi-tél végi eseménye, egy fellengzősen "bál" névre hallgató este (Hm. A krónikás itt teljes egészében kifogy a szavakból, talán a spanyol "viernes cultural" kifejezés adja vissza igazán a fogalmat. Fontos, de nem kiemelt; ünnepélyes, de nem elegáns - azonban a hangsúlyos az ottlét, nem is igazán tagja e céhnek, aki kimarad.), amelyen természetesen a Tisztátalan Dzsentri is megjelent. Megjelent, és ott "óriási meglepetésére" találkozott A Nevén Nem Nevezhető Tündérrel, akit egyik állandó tettestársa invitált el, méghozzá azzal a kósza ötlettel, hogy esetleg hősünket gyorsabb döntésre kényszerítse.

Úgy nézett ki, hogy a döntésvégre megszületett. Brúnónk végre összeszedte magát, és megpróbált felelős, felnőtt férfi módjára viselkedni, olyan ember módjára, aki talán mégsem reménytelen (dehogy reménytelen, csak kedvencünk szeret mindent túldramatizálni - a szerző megjegyzése), és pontosan úgy sikerült e remek kis esemény, ahogyan ezt mndenki elképzelte.

 A Megszámlálhatatlan Nevű Hős hajnalra, mikorra az este véget ért, már "grammatikai fikciót" alkalmazott (a fogalom pontos kifejtését megtalálhatod Arthur Koestler: Sötétség Délben című művében); vagyis - tőle szokatlan módon az "én" helyett a "mi" szócskát kezdte alkalmazni. Nos, ezután azonban minden megváltozott.

"Most akkor mi van? Ennyi? Hepiend?" - Ne szaladjunk az események elébe, a következő részben minden kiderül!