Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Brúnó, a hős visszatér

2009. szeptember 23. - drhlaszlo

Néhány hónappal ezelőtt színrelépett Brúnó, a hősök hőse, a magányos harcos, akinek kalandjait rövidke teleregényben ismerhettétek meg. Íme a folytatás:

(Previously on Brúnó:ITT)

Ha emlékeztek, akkor májusban így zártuk a teleregényt: "A Hős pedig felvonta vitorláját, és elhajózott új, ismeretlen vidékek felé, abba az irányba, amerről kel fel a nap. Kedves olvasó, ha netalán látsz egy szomorú kutyaszemekkel kódorgó hőst, ki bánatosan bolyong kedvenc metropoliszod utcáinak viharos tengerén, emlékezz keserves történetére. Ne aggódj, nem fog belehalni fájdalmába, ilyet már sokan átéltek, és életben maradtak; mindenesetre segíts neki partot érni."

Kedvenc főszereplőnk számára sem teltek eseménytelenül az elmúlt hónapok, bár felvonta vitorláját, és távoli vizek felé hajózott, elhagyván kedvenc nagyvárosának tengerét, annak barátságos öbleivel és vad kikőtőivel egyetemben.

Amikor kikötött egy olyan városban, melyet már régtől fogva ismer és szeret, akkor döbbent rá, hogy hiába a gyermekkori emlékek, ez a világ végleg megváltozott. Mondhatjuk úgy is, hogy hősünk ekkor nőtt fel végérvenyesen, bár egyes felnőttkori képességeket és készségeket még mindig nem sajátított el végérvényesen, tehát eredeti szakmájától, a légvárépítészettől nem tudott eddig tökéletesen elszakadni - bár tegyük hozzá, hogy nem is próbálkozott megtenni azt.

Hősünk tehát ült a kikötői padon, és szemlélődött. Nyáron keresett valami újat, valamit, ami eddig hiányzott az életéből. Nem gyógyult meg azonban egészen: eszébe jutott a Tavasztündér, akit a nyájas olvasó már ismerhet történetünk korábbi szakaszából. Ráébredt arra, hogy a Kimondani Is Tiltott Nevűről legédesebb emléke a hősnő cipősarkának kopogása a járdán. Bár ez elég furcsán hangzik, de ez a hang a soha be nem járt utakat juttatta eszébe, amelyek szétágazása a fák koronájához hasonlatos, hisz minden út szétágazódik, majd újabb és újabb elágazások követik egymást. A kopogás, melyet gyermekkorában hősünk a legnőiesebb hangnak tartott a világon, azonban egyre szürkült, egyre kevésbé kötődött kizárólag a Tündérhez, de leggyakrabban még mindig őt idézte utazónk számára.

Furcsa dolognak tűnt ez hősünk számára, hiszen mintha az álombéli pillangó kerülne lő és tűnne el újra és újra, nem hagyván nyugodni utazónk lelkét. Ekkor döbbent rá hősünk, hogy még nem gyógyult meg egészen, még mindig vannak színek, hangok, illatok, melyek vissza-visszatérően felidézik számára az álmot.

Hősünk azonban fejlődik, és könnyes múltidézés helyett inkább a jövő felé fordul, és várja az újabb kalandokat, hiszen távoli tengerek, ismeretlen partok mindig az új kalandok ígéretét hordozzák.

süti beállítások módosítása