"A mi időnkben gyalog jártunk, mint az állatok..." (Moszkva Tér)

Két vallomással is tartozom: egyrészt a lelkem mélyén nagyon szeretek gyalogolni, feltéve, hogy kellemes idő van, és ráérek bámészkodni, illetve van társaság, akivel el lehet csacsogni. Másrészt imádom kedvenc fővárosunk belvárosát is - nem pusztán a Belvárost, hanem nagyjából a Nagykörúttól a Dunáig tartó részt. A tulajdonképpeni "city", a Kiskörúton belüli övezet mostanra már egészen európai lett, hellyel-közzel elcsúszna Bécsben is, tehát ott nem meglepően jó sétálgatni.

Mint egy közép-európai játékfilmben, nem?

Nekem van egy másik kedvenc vidékem is: ez pedig a Rákóczi út - Bajcsy - Nagykörút - Kiskörót által határolt rész is. Valahogy ezeknek a szűk utcácskáknak, apró tereknek varázslatos hangulatuk van, és koranyári estéken olyan jó errefelé csellengeni, amikor a nappali meleg már alábbhagy, még nincs olyan régóta kánikula, hogy a falak lökjék magukból az iszonyatos forróságot, viszont a régi, vastag falú körfolyósós házak kapualjaiba belépve megcsap az a hűvös levegő, ami csak régi, kissé vizesedő épületek sajátja nyaranta.

Jó felfedezni ezt a vidéket, a városnak azt a részét, ami a szocreál gusztustalanságoktól megmenekült, ma pedig kezdi visszanyerni régi fényét. Jó rátalálni kedves kisboltokra, és mióta divatos lett a régi zsidónegyedben romkocsmát nyitni, azóta valahogy konszolidáltabb arcokat is lehet látni estefelé a Klauzál téren.

Télen, Pesten sétálni azonban nem az igazi; legalábbis maradjunk annyiban, hogy nem olyan, mint ráérősen barangolni a hóban egy napsütéses szombat délelőttön a Normafánál. Nem, valahogy egészen más, úgy viszonyul a belváros a hegyi sétához, mint hivatalos ügyet intézni Tadzsikisztán bármelyik, szabadon választott okmányirodájában úgy, hogy nem adtál baksist az illetékesnek; ahelyett, hogy a bécsi Christkindlmarkton szopogatnál forralt bort a fiatal Audrey Hepburn társaságában, miközben - két korty között - búgó hangon énekelnétek a Moon Rivert valamikor karácsony előtt.

Nem érzem jól magam a BKV nélkül, mert hideg van, és fázom. Mert esik a hó. Mert mínuszok vannak, és korcsolyapálya az egész. Mert +2 van, és gusztustalan, fekete latyak az egész város, mert szürke sár spriccel az autók kereke alól. Mert korán sötétedik, és napokig nem látom a napot. Mert ebben a szürke borzalomban utcán lenni lehangoló, amikor nem válik el egymástól a távoli panelépületek szürke monolitszerű tömbje és az a kavargó, szmogos ótvar, ami máskor a költőket inspriráló égboltnak álcázza magát.Nem hittem volna, hogy a második legkevésbé kedvelt cégem valaha is hiányozni fog (igazából most sem létszükséglet, a sztrájk alatt csak kétszer kellettek volna nagyon), pedig most azért nem olyan jó nélkülük.

Mindenesetre, ha a hideg utcákon összeszedek egy hurotos torokgyulladást, beperelem a szakszervezeti bizalmikat. Vagy megveretem a sztrájkbizottság vezetőjét, még eldöntöm. Netán leutazom az neocickány árát jegy nélkül.