Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Az akták királya

2010. február 14. - drhlaszlo

"Ha én főnök lennék
- ...kérnék kávét...
- ...lenne pénzem, paripám, fegyverem,
- ...nyakkendőm lenne és magam kötném"
(Esterházy Péter: Termelési-regény, V. fejezet)

Brúnó lelkesen kocogott a hidegben a munkahelye felé. Vidám volt, annak ellenére, hogy a világ második legutáltabb hónapja (február, az első a november) volt, és nem egészen negyed nyolcat mutatott az óra. Kissé talán fázott, no nem nagyon, épp csak annyira, hogy csendesen könnyezett a széltől, ettől eltekintve azonban lelkesebb volt, mint az ötvenes évek  termelési regényeinek hősei.

Nem, továbbra sem volt sztahanovista, lelkében egyszerűen csak öröm volt és boldogság, meg eszeveszett munkakedv. Sosem volt még ilyen, talán akkor volt utoljára ennyire lelkes, amikor anno az első hetét töltötte diákmunkásként - ez most azonban más volt. Hogy mennyire, az már abból is látszott, ahogyan megközelítette munkahelyét: az utolsó saroktól peckesen, fejét felszegve, és bizakodó, egyszersmind tenyérbemászóan fontoskodó pofákat vágva haladt az épület felé, nyakában elmaradhatatlan hercig sáljával.

Pedig Brúnó azelőtt híresen lusta volt - az a fajta ember, aki azért érdeklődik olyan feltűnően a határidőkről, hogy pontosan ki tudja számítani az időbeosztását, azonban nem azért, hogy minél hamarabb hozzáfoghasson; hanem hogy tudja, mennyi időt tölthet semmittevéssel, sóhajtozással, égrebámulással. Most nem. Időben megjelent reggelente, és mire a többiek befutottak, addigra már túl volt a reggeli szocializáción: meg is szokta a munkanapot. (Ugye a fenti idézet folytatásában van olyan sor is, hogy: "Ha én főnök lennék; időkutyákat tartanék véres húson; és a későn jövők békaügetésben ugrálnának a folyosón." Ezt azért szerette volna hősünk elkerülni. Mindig utált békaügetni. Ja igen, elkésni is.)

Hősünk tehát igyekezett hasznossá tenni magát: ő volt itt a legkisebb. A hajósinas. Persze idővel a hajósinasok is nagy kapitányok lesznek, és maga Nelson admirális sem mindig flottaparancsnokként kezdte - Brúnóban azonban óriási volt a tettrekészség. Szüksége is volt rá.

Szüksége is volt rá, mert rá kellett, hogy ébredjen: a tudás fellegvárában hallottak bizonyára igen hasznosak, de egy tapasztalt adminisztrátor ezerszer gyorsabban és pontosabban képes elvégezni a feladatok java részét, ráadásul jogi egyetemen sok-sok elengedhetetlen dolgot oktatnak, ügykezelési szabályokat azonban bizony nem. Adminisztrálni is tudni kell.

Brúnót pedig lenyűgözte a gépezet: az a folyamat, ahogyan néhány papír tömbbé dagad, üggyé lesz, és életének pontos dokumentálhatóságáért számot kap: Cgt.03-09/XXX-YYY. Innentől jöhetnek a bölcsek, és innentől válik jogi problémává az ügyfél egzisztenciális siráma.

Mert sirámok azok vannak bőven. Egyes ügyfelek azt hiszik, hogy büntetlenül lehet mindenféle beadványokban ízeseket stand-upolni, csak itt ezért sajnos nem jár a humorfesztivál nagydíja. Pedig valamit osztani kellene, amikor szegény hősünk ilyenekkel találkozik, hogy "nem is tudtam róla, hogy tulajdonosa vagyok a cégnek." És ezt komolyan is gondolják.

Ám az ezernevű hős kedvét ezek sem tudták elvenni. Semmi sem.

 

süti beállítások módosítása