Nyár volt, és szörnyű alföldi meleg. Akkoriban három-négy éves lehettem, és még nem gondolkodtam azon, hogy mi az a kánikula, azonban egy valamit tudtam: nagymamámnak be akartam vinni a tojást a tyúkólból.

Dél körül lehetett, a poros baromfiudvaron enyhe szellő sem fújdogált, amikor picike lábaimon kitipegtem az ólhoz. Tudtam az utat, számtalanszor jártam már ott, de talán akkor először mentem oda egyedül.

Minden vidéki baromfiudvar dísze a kakas – természetesen Mamánál is lakott egy. Gyönyörű és óriási volt, ahogyan felém közeledett, lenyűgözött, ahogyan taraja vöröslött, és vadul lobogtak a tollai. Elvileg jóban voltunk, láttuk már egymást, de azt, hogy miért villan ellenségesen sárga szeme, nem értettem. Vagy talán nem is vettem észre? Néztél már kakas szemébe? Konokságot látsz majd, rosszindulatot és dominancia utáni vágyat. Mindenesetre furán nézett akkor, és nem tulajdonítottam ennek túlzott jelentőséget.

Majd hirtelen megvilágosodtam, amikor szökkent egyet, és a lábam előtt termett. Közelről hatalmasnak (ne feledjük, hogy korántsem voltam felnőtt méretű) és gyorsnak tűnt. Igazam lett, gyors is volt, rúgott kettőt, majd csőrével az arcom felé vágott, amire én bőgve a kert vége felé szaladtam, de a szörnyű rém üldözőbe vett, és rohanni kezdtünk. Megkerültük a barackfát, majd igyekeztem kifutni a tyúkudvarból, de előtte még – ha jól emlékszem – alaposan belém csípett kettőt-hármat. Ennyire még nem féltem addigi életem során, és azóta sem ijedtem meg ennyire állattól.

A szégyentől és a félelemtől vörösen, hiszen miféle férfi az, akit egy kakas megkerget, hüppögve vonultam be a konyhába, ahol a felnőttek alaposan kifaggattak, én pedig könnyek között számoltam be az aljas támadásról. Sosem fogom elfelejteni, ami ezután történt: Nagymama csöndben végighallgatott, benyúlt a fiókba, és elővett egy fanyelű, igen kopottnak látszó kést, majd lassú, megfontolt mozdulatokkal fenni kezdte. Volt ebben a fenésben valami, ami évtizedek rutinján túlmutatott, valami csöndes eltökéltség, és totális bizonyosság abban, ami bekövetkezik.

Kisvártatva egy kék fazék került a tűzhelyre, benne vízzel, majd csendesen kiment Mama a konyhából, oldalához szorított kezében a kopott késsel.

 

Azóta imádom a kakaspörköltet.