Brúnó mindig megdöbbent, amikor reggelente szürcsölte a teáját, hogy mennyivel jobb, ha a varázslatos Tündérkirálylánnyal van, mint amikor nélküle.

Hihetetlen hiányt érzett, nem fájót, hanem olyat, ami rossz ugyan, valahol mégis boldogsággal tölt el. Boldogsággal, hiszen a hiány időleges, ott van a tudat, hogy órák vagy napok múltán újra láthatja a valakit, aki – valamilyen rejtélyes módon – ugyanabból és ugyanúgy főzi a kávét, a végeredmény mégis sokkal finomabb lesz, mint amikor hősünk egyedül kotyvasztja azt. Talán a csésze fölött lebegő gőzön átt látott csillogó szemek? Vagy a kávé mellé adott csók? Ki tudja, mégis más.
Ugyanígy van Brúnó reggelente a fürdőben – az első tárgy, amit álmos szemeinek dörzsölése után meglát a tükör alatti polcon, a Tündér otthagyott fogkeféje, melynek bájos sörtéi vidáman hordozzák egy új találkozás édes igézetét, és egyszerre vágyakoznak árván gazdájuk után.

Racid Taha - Rock el Casbah