Sablonos téli este volt, az igazi télből azonban hiányzott a hó. Brúnó ugyanis utálta a téli útviszonyokat, a fázást, és a ködöt, de szerette annyira az Alföldet, hogy tudja: talán téli estéken a legszebb, amikor süt a hold, hideg van, és a havon csak egy-egy lábnyomsor vezet keresztül. Szépek a nyugalmas kisvárosok is ilyenkor, ráadásul az igazi télszag csak vidéken van. Nem az az ázott hajléktalanszag, amely megszállja a nagyvárosokat, hanem az a másik, vidéki, ami füstből (méghozzá fatüzelés füstjéből), hóesésszagból és váratlan, alig érezhető illatokból (füstölt disznóalkatrészek) áll. Valahogy a benti szagok, a karácsonyi mézes és a bejgli is úgy érvényesül igazán, ha az ember egy olyan udvarból lép be, ahol a fentiek érezni.
Most azonban nem volt igazi tél – szerencsére. Az az igazság, hogy hősünk már unta a telet, örült hát a mostani meglepő melegnek, amikor a délutáni fuvallatok már-már tavaszi ízeket sodornak elő, és a januári plusz 11 fokban még sétálgatni is másképp jó, mint a nagybetűs télben, hólapátolás közben vidámkodni. Brúnó épp jókedvűen autózott kedvenc kisvárosából hazafelé, és arra gondolt, mennyire jók is ezek a szokásos utak, és egy nyugodt délután hogy be tud aranyozni egy olyan hétvégét is, amelyen eddig tulajdonképpen végig arra, gondolt, hogy néha meg tudja érteni azokat, akiket a közvélekedés munkaalkoholistának („workaholic”) tart. Nem történt pedig semmi rendkívüli; épp csak belepislantott a világ legmélyebb szemeibe, és elszédült, ugyanúgy, ahogyan hónapok óta újra és újra, minden találkozáskor, függetlenül attól, hogy milyen lelkiállapotban van, a Tündér úgyis mindig elfeledtet Brúnóval minden gondot – egyszerűen csak azzal, hogy ott van, és tényleg társ, akivel minden bút és örömet meg lehet osztani.
Hősünk az elhaladó szembejövő után felkapcsolta a távolságit, és résnyire lehúzta az ablakot, hogy bejöhessen a téli pusztaszag. Határtalanul boldog volt.
Sablonos téli este volt, az igazi télből azonban hiányzott a hó. Brúnó ugyanis utálta a téli útviszonyokat, a fázást, és a ködöt, de szerette annyira az Alföldet, hogy tudja: talán téli estéken a legszebb, amikor süt a hold, hideg van, és a havon csak egy-egy lábnyomsor vezet keresztül. Szépek a nyugalmas kisvárosok is ilyenkor, ráadásul az igazi télszag csak vidéken van. Nem az az ázott hajléktalanszag, amely megszállja a nagyvárosokat, hanem az a másik, vidéki, ami füstből (méghozzá fatüzelés füstjéből), hóesésszagból és váratlan, alig érezhető illatokból (füstölt disznóalkatrészek) áll. Valahogy a benti szagok, a karácsonyi mézes és a bejgli is úgy érvényesül igazán, ha az ember egy olyan udvarból lép be, ahol a fentiek érezni.
