Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Elkészült!

2009. március 02. - drhlaszlo

Kedveseim!

A korábban (Készül a SátiBor; Megvolt a szüret) említett alkoholos ital, azaz a saját készítésű borom elkészült, megvolt a második fejtés is, azaz most már teljesen kellemes. Fogyasztható volt ez már korábban is, voltak szerencsések, akik meg is kóstolhatták, de ez az a pillanat, amikor azt mondom, hogy tényleg jó lett. Külön öröm, hogy a Papától örökölt hordók egyikében (is) készült, és jelentem, a hordó tökéletes, semmilyen hibája nincs, kifejezetten finom bor lett benne - hiába, a békebeli tölgyfahordókkal nem lehet versenyezne, nem kell ide hiper-szuper rozsdamentes tartály, azzal dolgozzanak a nagy pincészetek (no meg a borhamisítók).

Bevallom, azért nagyon féltem a végeredménytől, hiszen nem szakmám (van az nekem becsületes is) a borkészítés, és nem rendelkezem túlzottan nagy gyakorlattal a szőlőmunkában sem, pusztán azok a ködös emlékek maradtak, amit még kiskoromban ellestem Papától; illetve persze szakblogok, szakkönyvek és társaik. Nos, idén is belevágok, azonban már egy kicsivel nagyobb mennyiséggel - hogy mi sül ki, azt meglátjuk.

A mellékelt képen már a végtermék látható; a kép minőségéért bocsánatkéréssel tartozom, ugyanis telefonnal készült az íróasztalomon, kénytelen voltam "szépiásítani", hogy kinézzen valahogy.

A bor adatai:

Termőhely: Kecel, Koordináták: szélesség:  46°30'32.67"N, hosszúság: 19°14'51.85"E; legalábbis a GoogleEarth szerint ez a szőlő pontos helye. Műholdfelvétel itt.

Fajtája Cserszegi Fűszeres és Zalagyöngye, mustfok a szüret napján: 21; hozzáadott cukrot így természetesen nem tartalmaz. Jellege szerint száraz fehérbor, oxidatív erjesztési technikával készült.

 

süti beállítások módosítása