Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Főz a férfi - Telehas

2009. július 06. - drhlaszlo

No, ma rengeteg dolgunk van: kicsit énbloggá is, kicsit pedig gasztrobloggá is válunk.

Történt egy gyönyörű vasárnap hajnalon reggelen, hogy felkerestem a "lakcímkártyámon szereplő megyei jogú város" piacát, hogy vidáman lőjjek némi vadat ebédre. Nem ragozom, de körülbelül annyira voltam elveszett, mint cro-magnoni ősember, amikor rátalált a mamutok búvóhelyére. Határozott tervekkel érkeztem a barlanghoz, azonban mégis történt némi átalakulás a menüben.  

Történt, hogy olyan csirkecombokkal sikerült találkozni, amelyet igazán kár lett volna rántottcsirkeként sablonosítani, jobbnak tűnt úgy, hogy némi páccal kezelve pihenjen késő délutánig a hűtőben. (A rántottcsirke volt tervben ebédre, végülis megvalósult, bár sikerült megreformálnom a panírt, valamikor talán lesz átfogó "rántottposzt".)

Még májusban volt átfogó grillposzt Péter Anna (és tettestársai) blogján, a Malackarajon, bevallom, hogy kevésbé az ott leírtak szerint állítottam össze a pácot, szerepelt benne:
1. némi mustár
2. némi ketchup ("csak egy hangyabokányi")
3. bors
4. extra szűz olivaolaj
5. szójaszóz (mikroszkópikus mennyiségű)
6. vegeta (zacskó alján található, nagyjából morzsányi
mennyiségben).

Előregyártott fűszerkeveréket egyáltalán nem használunk. Nagyjából a leveskockával van egy pontot nálam a tetszési indexe, nem hiszek abban, hogy "az ételgyárban" minden vásárló ízlését sikeresen eltalálnák, másrészt pedig egyszer nézzétek meg, hogy mi minden van az ipari fűszerkeverékekben a tulajdonképpeni fűszereken kívül: biztosan találunk ott állományjavítót és stabilizátort. Ugyan nem vagyok élelmiszervegyész, és nem tudom, hogy mire is jó a stabilizátor, de vélhetően az emberi szervezet tökéletesen megvan nélküle egy vacsorán.

Sült húsokhoz ugyebár salátát is kell enni, ehhez szintén a piacon lőttem hozzávalókat, pusztán egy kissé módosított vegyes zöldsaláta, megdobva némi uborkával (nem kígyó, a klasszikus, amit kovászos uborkának is használhatunk), paradicsommal, paprikával.

A salátaléhez pedig olivaolajat, borsot használtam, hagymát azért nem, mert akkor már a nap további részében gondokat okozhat szociális kapcsolatainkban - legalábbis azon társadalmi rétegekkel, akik nem ettek velünk, így nem értik, miért van olyan betyár hagymaszagunk.

Egy mindenesetre egyértelmű, ezekhez inkább klasszikus fehér kenyér jó (persze most a kenyérfetisiszták megköveznek), viszont az kis plussz kalória szökévenként egyszer igazán megéri. Kenyérsütőgép-júzerek inkább kissé barnábbat válasszanak, az úgyis kissé tömöttebb, de az is mindenféleképpen legyen friss, az sem baj, ha még kicsit langyos is.

És hogy mellé mit? Természetesen bort, és természetesen sajátot, mert úgysem ismerjük be, hogy bármilyen borászat csúcsbora finomabb lenne a "miénknél".

süti beállítások módosítása