"Ich habe nur zwei - nein, drei - Passionen: le cigare, la femme, und dann noch: - un peu le jeu!" (Jacques Offenbach)

Kedves olvasó,

ki már szorongva vártad a kedvenc hősöd kalandjainak folytatását, nyugodj meg, Brúnónk nem tűnt el, a múltkor pedig ott hagytuk abba, hogy épp vacsorára óhajtja hívni kicsiny cimboráit (Previously on Brúnó: ITT), ahová az akkori adott állapotok szerint jóérzésű ember nem hív vendéget, ugyanis olyan elképesztő méretű rendetlenséget sikerült összehozni, amit  - néhány öntelt művészlelken kívül, kik a lakásuk kaotikus állapotát az önmegvalósítás édes csakrájának tartják, csakúgy, mint öltözékük meglepő, és külsejük elhanyagolt voltát - épelméjű vendégek becses személyük ellen való sértésként fognak fel. 

Brúnó vendégei azonban ennél jóval megengedőbbek, mégpedig többek között azért, mert egyetemisták; meg ugyebár az ember ha éjjel egykor éhes, és meghívják némi becsületsüllyesztés után közös vacsorára, hol pedig maga a hérosz fog kotyvasztani - nos, akkor jóval lelkesebben vonul az illető hős barlangjába, és a fennálló állapotokat is hajlamos betudni a vendéglátó bohémságának.

A vacsora az ilyenkor szokásos keretek között zajlott: Brúnó főzőtt, a vendégsereg ült és várt; minden idők legfantasztikusabb kulináris élménye pedig békésen készülgetett. A szeretve tisztelt fogyasztók el voltak ragadtatva, hősünk pedig zavartan cseszegetett mindenkit ilyenkor szokásos nyafogásával (Tényleg jó? Izlik? De biztos? Nem csak udvariaskodsz?), amikor lassacskán beütött a mennykő.

Beütött, mégpedig ezerrel: ahogyan a hobbiszakácsok gyöngye, az önnön főzőtudására hihetetlenül büszke férfiú az egyik barátjával érkezett, általa pusztán egy órácskája ismert tündér tüneményes szemébe fókuszált, valami végérvenyesen megváltozott. Még valami desszertecskét is összecsapott, és hajnalhasadtáig tartotta szóval kicsiny csapatát; még valami énekelgetést is csaptak az előző bejegyzésben említett körfolyosón, ezzel pedig több hetes szenvedés vette kezdetét.

Először, Brúnónak - bármennyire is rengeteg az önbizalma - ilyenkor inába száll a bátorsága, mégpedig igencsak látványosan, és kedvenc cimboráit hajlamos órákig fárasztani azzal, hogy bajban van, és a mennyezetet bámulva, sóhajtozva kinyögni, hogy ő most bizony talán szerelmes, és hajjaj! További probléma azonban, hogy Brúnó nem meri normálisan, az emberiség többsége számára magától értetődő módon felhívni a kiszemelt hölgyet, és randira hívni, hanem képes napokig hetekig semmit sem tenni. Brúnónk esetében azonban volt még egy jelentős kérdés: ki kellett derítenie, hogy milyen nexusban áll egymással a hölgy, illetve a cimbora, ki az említett hölgyet a Társaságba bevezette,ez azonban nem ment simán. Tudniillik az illető hölgy és úr nem jártak, de kedvenc szereplőnk tudomása szerint valamikor tervezgették, és a cimbora  - Brúnóval ellentétben - igencsak ritkán beszélt a baráti társaságban a saját érzéseiről, terveiről. Illetve ha mégis, akkor biztosra veheted nyájas olvasó, hogy ehhez legalább a Nemzetbiztonsági Hivatal "C" típusú átvilágításához hasonló kérdéssort kellett feltenni.

Vajon sikerült-e Brúnónak randira hívni a hölgyet? Hamarosan kiderül!

(*: Csak két - nem, három  - passzióm van: a szivar, a nő, és ezen felül - egy kissé a játék)