Berkesi, Moldova, Szilvási - kis ország, kis bestsellerszerzők

A - szerencsére letűnt - "kádári reneszánsz" legdivatosabb szerzői, akiknek művei sokunk szüleinél szolgálnak porfogóként, polcdíszként; de ma már egyre kevésbé mindennapi olvasmányként. Kik is ezek? Miről szólnak a könyveik?

Szilvási Lajos - a tanító jellegű regény koronázatlan királya, az eszményített szocialista embertípus megalkotója, mely ember sosem létezett, vagy legalábbis nem ebben a formájában. 27(!) regényt írt, így nem is csoda, hogy ezek bizony kicsit sablonszerűre sikeredtek. Gyakorlatilag ugyanúgy kommunikál minden szereplő, és persze a legideálisabb lény a kádári kisember, aki minden társadalmi konvenciót elfogad, sőt, táplál, az "ügyeskedőt" megveti, a hippiket egyenesen utálja.
Előnye: legalább újságíró a szakmája
Állatorvosi ló: A Néma (1985).

Berkesi András - a legkevésbé szimpatikus tintanyaló mind közül, aki valaha is írt egy sort szórakoztató(nak szánt) irodalom címén. Megítélni nehéz, vannak ugyebár rossz kémregényei (Kopjások), meg rossz társadalmi regényei (Pisztrángok és Nagyhalak). 
Emberünk mindenesetre karrierje kezdetén az ÁVH dolgozóinak büszke hadát erősítette páratlan tehetségével, de 1950-ben kollégái úgy döntöttek, hogy kihallgatási jegyzőkönyv helyett a "börtönnapló" műfaját tanácsolják számára, ehhez pedig rövid anyaggyűjtésen is részt vehetett. 1954-ben rehabilitálják. Érdekes, hogy ehhez képest a Kopjásokban az államvédelmis kihallgatás menete gyakorlatilag Arthur Koestler: Sötétség Délbenjének sémáit követi, csak jóval több üres rágódással, kávészünettel, üres moralizálással.
Előnye: tapasztaltan ír kihallgatási jelenetekről.

Moldova György - A ma is élő "legenda", vitathatatlanul a korszak legközkedveltebb írója. Regényei vackok, riportkötetei viszonylag olvashatók. A rendőrségről írott könyve (Bűn az élet) ma is vállalható, bár több helyen olvashatók faék egyszerűségű dicshimnuszok nyugdíjas karhatalmistákról, de ezeket a kötelező lózungokat átugorva teljesen vállalható. Az "Akit a mozdony füstje megcsapott" néhol simán lapos, néhol pedig ma már meghaladott. 
Előnye: jobb újságíró, mint a többiek, és szép könyvet írt egy diktátorról.

Fejes Endre - Talán nem olyan híres, mint az előzőek, de például a Rozsdatemetőt olvasva hajlamosak vagyunk megkedvelni. A Hábetler család története ugyanis lehengerlő, hősei nem pontosan azok a fajta polgárok, akiket mondjuk a Forsyte Saga lapjain képzelnénk el, de tökéletes képe ennek a gyökértelen rétegnek, akik vidékről elkerülve valamelyik budapesti peremkerületben élik kisszerű mindennapjaikat, összevesznek-kibékülnek, rántott halat zabálnak. Céljaik nincsenek, "csak úgy vannak". Csoda, hogy a hatvanas években engedték megjelenni.