A Kicsi.Sáti.Közlöny második születésnapja alkalmából szeretettel köszöntünk minden látogatót! Bizony, ezt is megértük.
2007 októberében, egy esős vasárnap délutánon nem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig (remélni persze reméltem), akkor éppen a köldöknézős-önsajnálós "egoblog" jelleg dominált, ha emlékeztek. Visszaolvasva az első bejegyzéseket találhatunk érdekes dolgokat. Volt akkoriban szó mindenről, igazi tenyérbemászóan nagyképű stílusban - majd lassan változott a téma és a hangnem, és ezzel párhuzamosan - remélhetőleg - jobb, olvashatóbb és érdekesebb is lett a blog. Írtam ekkor megdöbbentően vackokat és vállalhatóakat is, ronda sablonon, képek és videók nélkül - kezdő bloggerként inkább csak magamnak.
A két év alatt 162 bejegyzés született, és összesen 33630-an voltak kíváncsiak arra, hogy mi is zajlik itt. A legakítvabb kommentelő eddig martong volt. A kedvenc postjaitok a Hungária Fürdőről szóló (Budapest Jelképe), a Nesze neked, országimázs! és a Szüntessük meg az OFFI-t! voltak. Bevallom, szívemhez ezek közül az első és az utolsó áll közel, de mindenkinek javaslom a méltatlanul elfeledett postokat is, azok között is van sok érdekes (persze vannak méltán elfeledettek is), ajánlom például személyes kedvenceim, a Brúnó-történeteket. A mellékelt fotón látható alkoholfok-mérő pedig a blog egyik nemhivatalos logója is lett.
Azóta sok minden történt a blog életében: idén nyáron helyezett lett a Goldenblog Komplex kategóriájában, és megjelent a Közlöny a Facebookon is (egyelőre viszonylag kis csoportot alkottok, de bízzunk benne, hogy ez lassan változik), illetve a Telehas címkéjű írásokat a gasztro.blog.hu című gyűjtőblogon is olvashatjátok.
Köszönöm az eddigi érdeklődéseteket, azt, hogy rendszeresen visszajöttök, és természetesen azt, hogy néha-néha hozzászóltok!
Ez pedig az utóbbi idők legjobb Budapestről szóló reklámfilmje: