Szombaton este mulatni menni különleges kegyelmi állapot. Már-már szürreálisan magas foka az abszurd élethelyzeteknek, sőt kész szociológiai tanulmány.

Történt egyszer, hogy kedvenc hősünk egy kora tavaszi este  (szokás szerint) felkerekedett, hogy hőn szeretett megyei jogú városának egyik legdivatosabb szórakozóhelyén töltse a hajnalig tartó órákat mindenféle szociális cselekménnyel (lásd még: "viernes cultural"). Mindig is tudtam, hogy "divatos" meg "menő" bulihelyekre menni - nos, legalábbis tanulságos dolog. Hiszen annyi csodálatos lénnyel találkozhat a rutintalan rosszéletű!

Ott van az aranyérmes (amúgy hasonlít az "Arcok a Gödörnél" című poszt hardcore gimnazistájára), aki ilyenkor kizárólag csapatban tud közlekedni. Kizárólag. Egyedül el sem indul sehová, sem a tánctérre, sem a pulthoz, sem pedig könnyíteni magán. Egy este legalább huszonöt emberhez megy oda, általában két percet sem beszél vele, csak megveregeti a vállát, hogy lássák, ő is itt van. Mindig elmegy számot kérni a dj-hez, aki azonban sosem teljesíti a kérését, ezért ő gyakran hőbörög.  Éjfélkor szerencsére lelép.

Aztán ott van ezüstérmesünk, az élet igazi császára. Általában huszas évei legvégén jár, vagy menő harmincas, viszont mindenképpen komoly, markáns arcú úr. Jellemzően a pultnál könyököl egész este a hasonszőrű haverjaival, és természetesen sosem enged oda mást is rendelni. Nyilvánvalóan hajt a szőke, tetovált pultoslányra, ebből nem is csinál titkot (a lány sem abból, hogy neki is bejön az arc) - igaz, imázsát növeli az alig használt ötös BMW, amellyel a diszkón kívüli világban közlekedik. A pultnál legszívesebben kisüveges Heinekent szürcsöl, netán Bacardit, illetve minden második körben egy redbullt. Mindig hajnalig marad, hiszen záráskor ő viszi haza a már említett Timit/Andit/Szilvit. Hogy legközelebb könnyebben megismerd: tudod, ő az az arc, akit ha megkérdezed, hogy mivel foglalkozik, akkor az a válasza, hogy "ezzel is - azzal is, érted, apám."

Legalább ennyire kedves kicsiny szívemnek ennek közeli vérrokona, a menő yuppie. Mindig harmincas, menő órával, szemüveggel, márkás ingben. Sosem egyedül jön, mindig legalább három társa kíséri, akik vagy hímnemű kollégái, vagy pedig az udvartartásához tartozó hölgyek. Annyiban nagyban hasonlít az élet igazi császárára, hogy ő is sokat áll a haverjaival egy helyben, ilyenkor baromi komoly pofával méregetik az idegeneket, illetve harsányan újabb koktélt rendelnek, abból, ami éppen divatos. Mindenféleképpen legyen mediterrán, és mutassa, hogy ő, csak ő tudja itt, hogy mi a finom, mi a menő. Ritkán él békében a biztonságiakkal, tenyérbemászó modorával igazi csemege egy-egy izgágább szekuritát számára.

No és persze ott vannak a hölgyek, akik tényleg feledhetelenné tesznek minden egyes partit mindenkinek. Hiszen a független férfi agyában csak ott motoszkál a gondolat, hogy ma este megismerkedik álmai hercegnőjével, akinek gyöngyöző kacaja még a basszust is elnyomva ott fog visszhangzani kicsiny lelkében egész éjjel.

Történt egyszer, hogy Brúnó barátunk - tekintve, hogy aznap este ő volt a pilóta - épp  kóláját szürcsölgetve tárgyalt a pultnál a cimboráival mindenféle fontos dologról, amikor felkeltette egy környéken álldogáló, amúgy lefegyverzően csinos démon figyelmét. Úgy döntött hát hősünk, hogy megismerkedik a leányzóval - amikor rövid beszélgetés után két fontos dolgot kérdezett a kisasszony: miért nem iszik mást, és mivel foglalkozik?

Brúnó persze bevallotta az igazat, hogy vezet, és hogy főállásban bizony ő az akták királya. Erre a tündér persze ujjongásban tört ki (Tööökjóó! Hééé, fogtam egy jogászt!), és tudomást sem vett többé másról egész este. Brúnó pedig rájött egy csomó fontos dologra: ők nem bulizni járnak csapattal, hanem persze partyzni, nem fogyasztanak mást, csak vodkanarit, béliszt, és természetesen úriember megdicséri az ő műkörmüket. Az igazi diszkókirálylány csacsog. Mindenről. David Guetta munkásságáról, a felsőjéről, a koktélokról, hősünk által sosem látott arcokról.

De ő legalább aranyos.