Nyár van, nem is akármilyen júliusi kánikula, nem az a szürke lehetetlenség, amire ráuntunk már egyszer júniusban, ilyenkor pedig a lejátszóba pakolt dalok is tükröznek némi feelgood-faktort, jöjjön tehát némi zeneügyi iránymutatás ez ügyben.

A nyár a szabadtéri rendezvények ideje, nyilvánvaló, hogy azokat, amik nem érvényesülnek térben, nem pezsdítenek, most kicsit hanyagoljuk.

Ilyenkor rendszeresen kicsit módosul az ízlésem, illetve mégsem, a kedvencek maradnak, csak kevesebbet kerülnek elő, és jobban előtérbe nyomulnak a télen ignorált dalok. Harcsa Verát hajlamos vagyok ilyenkor eltenni az őszi esték borozásaihoz, van, aki pedig szinte csak ilyenkor kerül elő, mint – a tényleg kommersz – David Guetta, vagy csak gyakrabban veszem elő, mint máskor: Paul Kalkbrenner. Valahogy nyaranta kevésbé menő az indie világfájdalma és filozófikussága, olyan, mintha a nyári szereléssel az ember inkább vágyna lazulásra, bulira, és fárasztanák a nagy sorskérdések. 

Paul Kalkbrenner - Aaron

Van pedig az a fajta meleg, ami kizárólag a pirosnál álló autóban rohan meg. Ez nem esik olyan jól, mint az előző, ehhez sürgősen nyugtatózene kell, például Gentleman, a dalai úgyis furán hatnának télen a szürkeségben, ilyenkor viszont kifejezetten ideálisak. Fura alak ez az Otto Tilmann nevű úr, aki Kölnből nyomatja az igazi lakodalmas reggaet.
Igazából ez az igazi nyári hangulat, szinte érezzük, hogy borzasztóan tűz a nap, hogy meleg van - mégsem zavar semmi. Nem zavar, hogy az elöttünk lévő autós nem találja az egyest, nem gond, hogy össze-vissza csalinkázik az az idióta biciklis, nem gond, hogy néha a buszos sem tudja a külső sávban, merre is akar menni, nem gond semmi, nyugi van.

Gentleman - Superior

Van aztán az a hangulat, amihez talán a legjobb zenéket szabad csak társítani: ez pedig a nyár esti autózás. Fokozottan igaz ez, ha a randi helyszínéről haladunk haza, ilyenkor teljesen felesleges rossz hangokkal kínoznunk magunkat, és nem szabad, hogy bármi is elvegye a jó kedvünket.

Nem rakhatunk be rossz elégedetlenséghimnuszokat (Kaukázus), ez most nem helye az öncélú költőieskedésnek sem (Quimby), ide tényleg valami alkalomhoz illő kell. Moby, vagy - miután azért van magyar könnyűzene Péterfy Borin és Harcsa Veronikán túl is - Barabás Lőrinc Ekletric, természetesen a magyar undergroundban mindenütt ott lévő Senával.

Barabás Lőrinc Ekletric - Strange night