Valamikor réges-régen, no nem a földtörténeti őskorban, hanem még abban az időben, amelyre VOR-zakós enyhén spicces történelemtanárok és virsliujjú szakszervezeti bizalmik oly' szívesen emlékeznek két kisfröccs között a becsületsüllyesztőkben, szóval akkor, amikor a (vonalas!) telefonkészülék volt mindenki álmainak netovábbja, szóval alig pár évtizede, a K-vonal a telefontulajdonosok igen szűk körének volt szimbóluma.
A K-vonal ugyanis közvetlen vonalat jelentett a többi okostojáshoz, és az ultipartik szüneteiben jókat lehetett ezen keresztül csevegni a világ nagy dolgairól.
Brúnó számára a K-vonal nem elittudatot jelentett, még kevésbé hatalmat – nem, ő csak azt az érzést emlegette így, amely mindig elfogta akkor, amikor telefonja megcsörrent, és a kijelzőn a Tündérkirálylány nevét látta villogni. Annyira jó volt a telefont ilyenkor felvenni, hosszú órákra széppé tudta tenni az életet néhány kis suttogás és elveszett mondat.
Ahogyan telt-múlt az idő, hősünk szíve minden telefoncsörgésnél megdobbant, megörült, ha hallotta a csengőhangjául szolgáló bugyuta dallamot, de néha bizony feleslegesen repültek a rózsaszín pillangók, és nem a várt Valaki volt a vonal végén, hanem mások – mégis fut hősünk, ha elkezd ordítani a telefon, többnyire sikerrel, mert jó párszor hallhatja azt a tündéri kuncogást a „Szia!” után.
Parov Stelar - Mojo Radio Gang
