Hank Moody az élet császára.

A dolgai ugyan korántsem működnek rendben, hiszen dolgozni nem tud, élete szerelme elhagyja, van egy kamasz lánya és az egész világ egy őskáosz számára. Hank Moody azonban az, aki tudat alatt minden férfi kicsit lenni szeretne: menő író, aki után bomlanak a nők, annak ellenére, hogy nincs melója, nincsenek anyagi gondjai és az egész élete korlátlan boldogság, ráadásul sorra megteszi azt, amire a lelke mélyén mindenki vágyik: szó nélkül pofán vág egy úriembert a moziban, aki felveszi a telefonját a film alatt, „felelőtlen módon ismerkedik” mindenféle jöttmentekkel, és szívfájdalom nélkül tudja elküldeni a neki nem szimpatikus komformista hülyéket jó messzire. 
Adva van tehát egy író, aki teljesen szétcsúszott módon él, egy városban, amit tulajdonképpen nem szeret, olyan emberek között, akikhez vajmi kevés affinitása van, és kezdi unni az egész életét. Szeretne írni egy új könyvet, de nem jön az ihlet, és szeretné visszahódítani imádott exét, a csábítás viszont csőstül jön.
Ez volt az első évad alapfelállása, a főszereplő kiválasztása pedig meglepően jó lett, David Duchovny nem csak az X-akták FBI ügynökeként volt jó, erre a szerepre kifejezetten tökéletes, az azóta elkészült három évad pedig egyértelműen tökéletes lett. Szerencsére eddig a sztori nem laposodott el, pedig a veszély fennáll: egyszerűen egy idő után Hank kalandjait már nem nagyon lehet majd fokozni, és tartok tőle, hogy a tagadhatatlan eyecandy-faktor nem fogja tudni elvinni a hátán sorozatot, szerencsére azonban eddig erre nem került sor. A sztori és a főhős tehát remek, a többiek terén sajnos nem ennyire egyértelmű a helyzet: David lánya, Becca szerepére (Madeleine Martin) sikerült a világ egyik legirritálóbb kiskamaszát szerződtetni, és bár kettejük viszonya fontos eleme a sorozatnak, szerintem senki sem fakadna sírva, ha egy évadra a hisztis kiscsajt az apja elküldené egy internátusba. Hank szerelme, Karen (Natascha McElhone) néha elég semmilyen, de tulajdonképpen kifejezetten remek, Charlie (Evan Handler) csetlés-botlása üdítő, és jó hatással van a szerencsétlenkedése a sorozatra, Marcy, a „Kokszitörp” (Pamela Adlon), azaz Charlie felesége pedig olyan hihetetlenül hozza az unatkozó, őrült, felelőtlen libát, hogy nélküle nem is működne a történet igazán.
A mellékszereplők java részt óriásiak, a második évad hőse, a zeneipari producer Lew Ashby (Callum Keith Rennie, Sixx interjúja ITT) egyszerűen óriási volt, igazán kár, hogy kiírták a szériából, remek illett a karakter Hank mellé, és igazán hitelesen tudta hozni a politoxikomán zenész figuráját, nagyon kellett ő ide – a többiek pedig (Mia...stb.) egyenletesen jók, de nem lehet senkit sem kiemelni, viszont kár lenne, ha bármelyik is távozna a sztoriból. 

Bevallom, nem szeretem a vígjátéksorozatokat, az egyetlen, amit nézek, az a Kaliforgia. Meglepő, de kifejezetten jó a széria szinkronnal is, a fordítók kivételesen jó munkát végeztek, most nem elvesz a hangulatból, hanem hozzáad, lásd Marcy már említett beceneve (Kokszitörp), az első két évadot szinkronnal néztem, a harmadikat angolul - nos, más, más, de nem állítom, hogy egyértelműen jobb lenne az eredeti. Ezt sem hittem volna, hogy le fogom írni valaha is.

Hank hates you all