Peter Pichert valószínűleg egy kicsit őrült.

Az első ránézésre teljesen konszolidált öreg bajor bácsinak tűnő úr ugyanis egy jól menő márkakereskedés tulajdonosaként egy Európában szokatlan hobbit választott: öreg Toyotákat kezdett gyűjteni. Mondjuk a „gyűjtés” 1979-ben még nem gyűjtésnek, hanem egyszerű autóvásárlásnak indult, ekkor vette meg az első Toyotáját, egy 1971-es Corollát.
Aztán megint telt-múlt az idő, és emberünk elhatározta, hogy szervez egy kedélyes találkozót a többi fejlövöttnek. Kicsit, családiast, ahol nincs gumifüstöltetés, koncert, és hasonló marhaságok, vannak viszont szimpatikus gazdik, és karbantartott autók. Aranyos kis rendezvényt hozott össze barátunk, igazán németes „gemütlichkeit” lengte be ezt a szombatot, pontosan olyan volt a buli, mint amilyen települések vannak errefelé – nos, Hartkirchen nem egy világváros, a találkozó pedig nem volt óriási, viszont éppen kellemes volt az autók száma, a gazdik pedig kifejezetten szimpatikusnak tűntek.
Hiányoztak a gumifüstöltető hülyegyerekek és a nagyképű oldtimer-tulajdonosok, pedig oldie volt elég: első szériás, még a korai Ford Mustangról koppintott Celicák, hunyorítva az Austin Maxira emlékeztető Corollák a '70-es évek elejéről, vagy Herr Pichert büszkesége, a 1967-es Toyota 2000 Gt sportkocsi. Utóbbi egyszerűen lenyűgöző, igaz ugyan, hogy a formatervezője nem csak messziről látott Jaguar E-type-ot, amikor a csodakupét rajzolta, az autó mégis csodálatos.
Érdekes a japán veteránok helyzete: egyszerűen alig vannak. Nálunk az oldtimeres Mercedes-Benzt vesz (nem mintha nem érteném meg), vagy BMW-t, illetve vannak a megszállott olaszautósok 500-as Fiatjai, és egy-két régi Jaguar is felbukkan, illetve a régi keleti csodák: púpos Wartburgok, 1000MB Skodák – tőlünk nyugatabbra pedig igazi kuriózumok vannak: Lloyd, Borgward, Triumph, Adler, NSU, Austin-Healey és társaik. Régi Toyoták, Hondák szinte egyáltalán nincsenek. Egyrészt jóval kevesebbet is adtak el belőle, mint az európaiakból, másrészt gazdáik ezeket használósautónak vették, nem pedig konzerválni – tegyük hozzá, objektív mércével mérve érthető, hogy a fejét hobbiautó vásárlásán törő barátunk nem Toyota Coronát választ, hanem hasonló összegből egy Alfa Romeo Giuliettát, vagy NSU Ro80-at újít fel. Itthon pedig ezek az autók sosem futottak: 1990 előtt az érthető okokból nem tűntek fel az útjainkon, '90 után pedig az éledő autóbehozatali láz idején már kezdtek megöregedni, és kinn is ritkák voltak: bezzeg az Golf I-ek, Alfa 33-ak garmadái!
Maga a buli leginkább aranyos volt: kevés, inkább középkorú tulaj, szép, de nem vásárian kicsicsázott autók, és egymást láthatóan ismerő törzsközönség – illetve potyautasként ott volt Dörmi is, bár a résztvevők között két vonal volt megfigyelhető: valóban veterán középkategóriás autók (Corollák, Cressida, Celicák), illetve youngtimer és újabb sportkocsik (MR2, Supra), mi Dörmivel ugyebár egyikbe sem fértünk be (a sportkocsik közé főleg nem), de egyetlen magyarként nem kellett szégyenkezni az autó állapota és kora miatt sem. Ami a gondot okozta, az a hideg és esős idő volt, kis napsütéssel tényleg kívánni sem lehetett volna jobbat – a közös felvonuláson például kifejezetten jól esett a fűtés a kocsiban, pedig ilyet július végén még sosem láttam.
Sikerült magyaroktól némileg szokatlan módon elsőként érkezni a meghirdetett 8:30-as kezdésre – igaz, a többiek pontban fél kilencre értek oda, hiába, a németes pontosság nem csak a lózungok szintjén létezik, ők nem érkeznek korábban sem – így a kifejezetten megtisztelő 1-es számot kapta Dörmi, és a felvonuláson is előkelő helyen sikerült krúzolnia. 

Rengeteg kép a galériában!

Túlzás azt állítani, hogy a találkozó nézelődők tömegeit vonzotta volna, de azt hiszem, erről kizárólag a már említett hideg tehet, illetve az, hogy egy viszonylag kis falu volt a helyszín, de azt hiszem, így pont tökéletes volt a meeting.