Apacuka

Telehas

Most végre elkezdődik az alaposan beharangozott, mindenki által szívrepesve várt étteremkritikus ámokfutásom, amelyből remélem, végre kiderül, hová is érdemes ellátogatni, ha kedves olvasóim, kik a rajongásig hevesült érzelmeket táplálnak kedvenc blogszerzőjük iránt, személyesen is rajta kívánnak ütni e sorok íróján, amint éppen kényelmesen filozofál a világ dolgain parányi baráti körével.

Nos, első alkalommal az Apacukát szemeltem ki esszém tárgyául, amely Budapest vendéglátós szempontból egy viszonylag kevéssé frekventált helyén, a Horánszky utcában működik (GPS-koordináták: Bródy Sándor utca, Rádió, Szentkirályi utca, Pázmány Jog).

Belépéskor a hely először választásra kényszerít, mégpedig -a különben igen barátságos- belső traktus, és a fedett, fűtőtt télikert között. Ha jól akarunk dönteni az utóbbit választjuk, az sokkal hangulatosabb. Első látásra a dekorációk és a berendezés alapján nem igazán tudjuk, hogy ki is az igazi célközönség, kiket tekintett a belső tér megálmodója a reménybeli vendégkörhöz hasonlónak. Mindenesetre határozottan a divatos, romkocsmás (a kert elzárt részét uraló, vöröstéglából készült kémény, a tűzfalak) és a picit talán túl tökéletesen is megtervezett belső igazán hangulatos délutáni beszélgetéshez, de esti lazuláshoz egyaránt.

Az ételek terén csupa pozitív élményről tudok beszámolni, az étlap is hozza a hely hangulatát, túlsúlyban vannak a modernebb iskolához sorolható, mediterán jellegű fogások, és örömteli, hogy végre a normális ársávú éttermekben is megjelentek a ponty egyhangúságán felülemelkedő halételek, illetőleg a sajnos egyre kevesebb helyen fogyasztható vadételek, vagy a napi gyakorlatból sajnálatosan -ki tudja, mi okból- kikopott kacsa. Végre valaki nem a „Venesz-féle” alapkönyv, vagy az „Ételkészítési alapismeretek” című könyv kezdőfogásai alapján képzeli a főzőcskézést, és még napi menüben is meg mer néha kockáztatni valamilyen rendhagyóbb fogást. Az étlap nem túl hosszú, de eléggé változatos, és jól tudom, hogy nem lehetséges túl sok, állandóan az étlapon tartott fogás esetében egyenletes minőséget biztosítani. Pusztán abba köthetünk bele, hogy ha valaki naponta óhajt itt ebédelni, és valami okból nem menüt fogyaszt, hamar rá tud unni kedvenc fogásaira; illetőleg ebédidőben gyakran sokat kell várni, ha nem menüt rendelünk. Örömteli, hogy olyan, ritkán kínált levesekkel is találkozhatunk (pl.: tárkonyos vadraguleves), amelyek valami oknál fogva nem jellemzőek máshol. Rendkívül jók a lávakövön sült ételek, csak annyit jegyeznék meg, hogy egyes ételek fűszerezésénél gyakran nem sikerül homogén hatást elérni, kissé kusza lesz az elkészült étel (többek között a díszítésbe kerülő anyagok „ütik” az ételnél felhasznált fűszert, ezt talán bölcsebb lenne elkerülni.

A kiszolgálással kapcsolatban is jórészt pozitívumokat tudok felsorolni, általában elég gyors, figyelmes, és nem gyakori, hogy ne tudnának bármilyen extra igényt kezelni, bár néha előfordul, hogy borul a hajó, és a hullámok már a fedélzetet nyaldossák, azért nem szoktak nagyon elúszni. A személyzettel kapcsolatban megjegyezném, hogy a hangulat családias, odafigyelnek a vendégre; ez pedig valahogyan kedvenc fővárosunkban egyre ritkábban tapasztalható.

Minősítés: 16 pont