Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Filmajánló - A torta

2009. november 18. - drhlaszlo

Egy néhány évvel ezelőtti, pörgős kis angol maffiafilmet javasol a hosszú novemberi estékre a Kicsi.Sáti.Közlöny szerkesztősége.

 
A főhős, Mr. X. (Daniel Craig) kábítószerrel kereskedik, természetesen nem utcai árusként – most pedig, sikeres fedőcéget kiépítve, ábrándozik a visszavonulás lehetőségéről. Nyugdíjas maffiózónak lenni azonban nem olyan egyszerű, mint ahogyan az gondoljunk – nyilvánvalóan nem lehet például a hollywoodi klisék szerint (egy táska pénzzel eltűnünk Vegasban, vagy a Bahamákon). Nos, Mr. X. sem így tervezi lelépését, és már egy – a főnöke által ajánlott – könyvelőn keresztül el is kezdte vagyonának legalizálását, tehát már csak idő kérdése, és új életet kezdhet.
Ezért elkezdi szervezni kivonulását, ám főnöke, aki sokban megfelel a klasszikus keresztapa-figurának, megbízza két feladattal: értékesítsen egy nagyobb, nem egészen tiszta szállítmány (lopott) amfetamint, illetve találja meg milliárdos barátjának kislányát, aki egy nyugodt vidéki rehab helyett valahol Londonban élvezi az életet (és persze kispályás díler barátja társaságát).
 
Egyik munka sem olyan tiszta, mint amilyennek elsőre tűnik, és a szálak is eléggé összekuszálódnak ahhoz, hogy ne menjen minden simán.
 
Végre egy európai maffiafilm, gondoltam elsőre, bár Daniel Craig utolsó Bond-alakítása (Quantum of Solace) óta bevallom, hogy kissé fázom tőle, ott nem sikerült maradandót alkotnia, finoman szólva is feledhető volt az a szerepformálása. A Tortában azonban nem, bár itt szerepe szerint jóval kevesebb érzelem megformálása volt követelmény, és szokásos hűvös eleganciája is elegendőnek bizonyult a hitelességhez (bár ebben vélhetően sosem fogja utolérnie Pierce Brosnant).
Valószínűleg a hazai pálya otthonossága is segített ebben, lévén, hogy a film néhány perctől eltekintve Londonban játszódik, illetve a többi főbb szereplő is inkább angol filmekből és tévésorozatokból lehet ismerős, de jóval összeszedettebbnek tűnt mindenki, mint azt megszokhattuk.
 
Látványos lett filmünk, azonban ezt szerencsére ügyes vágásokkal, és nem CSI-szerű CGI túltengéssel érték el, az alkotók megkíméltek bennünket óriási robbanásoktól és lövöldözésektől, ez pedig jól is van így, hisz az egyes események klubok különtermeiben és raktárhelységekben történő megbeszéléseken történnek, nem pedig valahol a gettó mélyén.
 
Eredeti cím: Layer Cake

 

süti beállítások módosítása