Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Szomorú hír

2010. február 08. - drhlaszlo

Sajnos szomorú hírt kaptam ma: elhunyt Dr. Boytha György Tanár Úr, a magyar nemzetközi jogtudomány jeles alakja, volt nagykövet, a Genfi Állandó Képviselet egykori vezetője, többek között a PPKE JÁK tanára.

Azt hiszem, mindannyian ilyennek képzeljük a jogászt és az egyetemi tanárt. Nem pusztán szakember volt, de kifogástalan pedagógus is, aki nem csak csodálatraméltó szakmai múltjával, de emberi nagyságával is maradandót alkotott. Elcsépelt közhely, de "ember maradt az embertelenségben": 1952-es - politikai okokból történő - letartóztatása sem törte meg, szabadulása után fantasztikus pályát futott be - kizárólag a saját erejéből, páratlan eltökéltséggel.

Azt hiszem, hogy amikor először eszünkbe jut az, hogy jogászok legyünk, mindannyian ilyennek szeretnénk látni későbbi önmagunkat. Nekem ő volt az igazi értelmiségi úriember megtestesítője, aki türelemmel kezelte néhol bizonyára kellemetlenül buta hallgatóit, és számomra korábban elképzelhetetlen módon egyenragúként kezelte a gondjaira bízott diákot. Felsőoktatásban felettébb ritka módon nevelt is - sosem direkt módon, hanem csendesen, példával, egyetlen szemüvegvillanással, vagy akárcsak azzal, ha átható pillantással rád nézett.

Emlékszem, méla elsősként ténferegtem az épületben - és bizony eltévedtem. Az első szembejövőtől kértem útbaigazítást; olyan hihetetlenül közvetlen módon segített, amilyennel talán azóta sem találkoztam. Óráin pedig nem csak a szakmáról tanultunk, de európaiságot, emberséget és alázatot is igyekezett átadni, annak a nagy jogászgenerációnak volt tagja, amelyre lelkünk mélyén mindannyian hasonlítani akarunk, és akik talán már soha többé sem fognak születni - pedig óriási szükség lenne rájuk. Boldog vagyok, hogy még tanulhattam tőle.

Boytha György 80 éves volt. Nyugodjék békében! 

Update: a Pázmány Péter Kat. Egyetem Jog- és Államtudományi Karán rövid megemlékezés lesz, ahol közeli kollégái, barátai, Karunk vezetői idézik fel emlékét.
A megemlékezés időpontja: 2010. február 18. (csütörtök) 17.30
Helyszín: II. János Pál pápa terem (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.)

 

süti beállítások módosítása