Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Útközben

2010. augusztus 14. - drhlaszlo

Brúnó vidáman szállt ki a volán mögül az eléggé érdektelen út menti benzinkút előtt. Nem, nem gémberedtek el tagjai a vezetéstől, hiszen úticélja nem volt túl messze rezidenciájától, egyszerűen csak jól esett ezen a szép nyári vasárnap délutánon megállnia, amikor a közeli kisvárosba igyekezett, látni a Valakit.

Mióta utoljára találkozott a Tündérkirálylánnyal, csak napok teltek el, ráadásul nem is sok nap (egészen pontosan kettő), azonban hősünknek ez a rövid várakozás is szörnyen hosszúnak tűnt.
Brúnó vidáman battyogott be shopba, valami üdítőre vágyott, és semmi érdekes sem jutott eszébe, egyszerűen csak élvezte a pillanatot, a tudatot, hogy hamarosan a karjaiban tart majd Valakit, akit látni mindig különleges élmény. „Ünneplőbe öltöztetni a szívét” – jutott az ezernevű harcos eszébe a közhely, amire már nem emlékezett, hogy valahol olvasta-e, vagy magának jutott eszébe, de az ilyen percekben tagadhatatlanul így is érezte.
Ahogyan kezében a gyömbérrel sétált a pénztárhoz, eszébe jutott, honnan ismerős ez a pár szó: a Kis Hercegnek mondja a rókája: „Mindig mondd meg előre, mikor jössz, és én ünneplőbe öltöztetem a szívemet.” Az előírásosan szőke (szolis, műkörmös, közepesen buta arcú) pénztáros lány is megérezhette, hogy hősünk valahogy indokolatlanul vidám, és a sablonmosolynál nagyobb vigyort vágott ki az üdítő láttán, vagy a szeme villanása csak a vasárnapi unalmat feldobó fiatal férfinak szólt? Ki tudja, Brúnót mindenesetre nem érdekelte, amikor belekortyolt párás üvegbe, majd kényelmes léptekkel visszasétált az autóhoz, beszállt és elindult, hogy pontosan érkezzen a Nőhöz, akiért szíve dobogott.

Jók ezek a vasárnap délutánok így, kötetlenül, kitűzött program nélkül, mégis, a „szokásos” randevú otthonosságával, mert szertartások mindig kellenek. Szertartás pedig maga a találka, ahogyan a lovag készül rá, nagyjából ugyanolyan lelkesen, ugyanúgy izgulva, mint kamaszkora első randija előtt.

Parov Stelar - Catgroove

Szolgálati közlemény: a fenti képek Hartkirchenben (D) készültek, 2010. július 25-én. Tetszik? A többi az Indafotón.

süti beállítások módosítása