Közlöny, tartalma a kihirdetés napján lép hatályba

KSKözlöny

KSKözlöny

Szüntessük meg az OFFI-t!

2009. február 04. - drhlaszlo

Konstruktív ötletem van: zárjuk be az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt-t!

Nem tudom, ki mennyire ismeri ezt a remek céget, de ők azok, akik ügyfélkezelésben, lassúságban, és árakban is verik a cégbíróságot és a Magyar Postát.

Történt, hogy az egyszeri gyakornok megjelent egy békés reggelen eme kedélyes sóhivatalban. 1, azaz egy darab, A/5-ös méretű, kétoldalas igazolást szeretett volna idegen nyelvről magyarra fordíttatni. Sajnos kötelező ott csináltatni, ugyanis csak az a hivatalos. "A 24/1986. (VI.26.) MT rendelet 5. szakasza szerint hiteles fordítást, fordítás hitelesítését, valamint idegen nyelvű hiteles másolatot - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - csak az OFFI Rt. készíthet. Az OFFI Rt. a feladatköre ellátása során a Magyar Köztársaság címerével és körbélyegzővel ellátott okiratot készít." A bibi ott volt, hogy ez az iromány azonnal kellett, ilyen opció egyébként az OFFI honlapja szerint létezik, csak némi felárral jár. Ismétlem, A/5, kétoldalas, vegyesen géppel és kézzel írt szöveg, európai nyelven, latin betűkkel. Talán teljesíthető feladat.

Az ügyintéző közölte, hogy igen, lehetséges, vállalják, akár meg is várhatom; de be kell, hogy fizessem előre a díjat, amely (rövid osztás-szorzás után) 23.400,- Ft lett. Ugyebár ez két oldal, meg sürgősség, meg hitelesítési díj, tehát pikk-pakk felment az ár ennyire.

A megrendelés kitöltése után elballagtam a pénztárba, ahol "előlegként" beperkáltam a teljes összeget, erről kaptam egy előlegszámlát, majd békésen vártam arra, hogy odafönn, ahol titokzatos tudású bölcsek ülnek, valahogy elkészül a nagy mű, melyhez képest legnagyobb műfordítóink életműve kizárólag hitvány tintapazarlás csupán.

Telt-múlt az idő. Eltelt két óra, majd kisvártatva még kettő. Már a saját gondolataim is untam. Ha azt mondják, hogy hagyjam ott, és jöjjek vissza X idő múlva megteszem. De nem, ilyen opció nem volt. Összesen 7, azaz hét óra alatt sikerült lefordítani a szöveget, kinyomtatni, rányalni az okmánybélyeget, és lepecsételni.

Miután megkaptam a hőn áhított szellemi terméket, elküldtek a pénztárba, ahol kiállítottak a megrendelőlap, és az előlegszámla alapján egy végszámlát, majd boldogan mehettem utamra.

Honlapja szerint 1869-ben lett e remek cég alapítva. Épp ideje, hogy 2009-ben megszűnjön, a Bajza u. 52-ben található OFFI-székház valamilyen értelmes célra (pl. vendéglátóipari üzemegység) legyen hasznosítva, és nagyjából az igazságügyi szakértőkhöz hasonlóan lehessen névjegyzékből hiteles fordítót választani, aki elvégzett munkájáért személyesen felel. 

Tényleg, mi lett volna, ha a megbízónk tényleg komoly mennyiségű igazolás beadására lett volna kötelezett?

A vendég imája - Telehas

Uram!
Vigyázz az újévben is, kedvenc éttermünkre, és főleg a szakácsára:
… Mert megtanítottak minket arra, hogy a húst, mindig meg kell enni, különben visszakapjuk másnap fasírozottként.
… Mert megtanítottak minket arra, hogy a kitálalt ételt maradéktalanul el kell fogyasztani, mert ha nem, másnaptól az adagok nagysága kétharmadára csökken.
… Mert megtanítottak minket arra, hogy soha se fogadjuk el a pincére ajánlását, mert az, biztosan tegnapról maradt.
… Mert soha nem kaptunk torokgyulladást a hideg sörüktől, vagy a forró levesüktől.
.. Köszönjük, hogy megáldottad szakácsunkat képzelőerővel, hogy mit szeretett volna nekünk főzni, és
.. Köszönjük, hogy minket is megáldottál humorérzékkel, amikor megláttuk mit eredményezett a képzelőerő.
.. Adj nekünk bölcsességet, hogy megérthessük szakácsunk magyarázatát, miszerint a kitálalt étel, nem égett oda, hanem amit érzünk, az egy új íz-világ, a’la franc, és amit hiányolunk ételünkből, az nem is belevaló.
.. Adj nekünk szeretetet, hogy megbocsáthassunk, azért a sok-sok elvesztegetett időért, amit a megrendelés után, valamint a fogások között kellett eltöltenünk.
.. Adj nekünk türelmet, hogy elviselhessük szakácsunk magyarázatát arról, hogy miért nem kapjuk meg azt, amit az étlapról megrendeltünk, és amit kaptunk, az „miért akkora, és olyan, amilyen…”
Mert ha ERŐT kérnénk, akkor biztosan agyonvernénk! ------ Ámen.
 

Minden, amit a sorozatoknak köszönhetünk 2.

Minisorozat! Sorozatok információi két részben, ma:Dexter

Milyen új információkkal gazdagodtunk sorozatokból? Te miket tudtál meg?

A múltkori bejegyzés után, amelyben a CSI: Miami, a Life és a Criminal Minds volt a téma, most jöjjön az elmúlt időszak egyik kultsorozata, a Dexter.

A Dexternek már maga az alapfilozófiája is egészen furcsa: adva van egy rendőrségi vérnyomelemző, aki mellesleg sorozatgyilkos egy gyermekkori trauma következtében (ugye emlékszünk még az előző postban Criminal Minds egyik fő jellemzőjére, vagyis hogy a gyilkos mindig fehér férfi, aki valamilyen gyermekkori trauma következtében kezdi a szakmát); nevelőszülőknél nő fel, és pont Harry az apja készíti fel a technikára - tőle veszi erkölcsi elveit is: vagyis csak eljárási hiba következtében a börtönt megúszott gyilkosokat vadászik le. 

A sorozat egyik legnyagyobb erénye, hogy egybefüggő sztorija van, szerencsére igen pörgős történetvezetéssel. Szerencsére nem is túl hosszú, az első két évad csak 12 részes, a harmadik sem hosszabb. Remek a föhős narrációja, illetve a mellékszereplőket is ügyesen sikerült összeválogatni.

Az első évad fejlődéstörténet: a lelketlen, érzelmek nélküli igazságosztó "normálissá vállik", a második évadban pedig ez adja a konfliktus magvát.

Nézzétek ti is! Részinformációk nem lesznek, nem akarok spoilerezni.

Viszont ne feledjétek: "kérjük, ne próbálja ki otthon!"

 Legközelebb: Las Vegas lesz a téma, mert azért szeretjük a könnyedebbeket is, főleg, ha kaszinós kulisszák között játszódnak. A minisorozat utolsó témája pedig a "nemszeretem sorozatok" lesz: Prison Break, HIMYM, a Főnök.

Minden, amit a sorozatoknak köszönhetünk 1.

Minisorozat! Sorozatok információi két részben, ma: CSI:Miami, Life, Criminal Minds

Milyen új információkkal gazdagodtunk sorozatokból? Te miket tudtál meg?

Én a kedvenc sorozataimból (CSI:Miami; Life; Dexter; Criminal Minds; Las Vegas) a következőket tudtam meg - egyfajta sorozat-közhelyszótár következik.

CSI:Miami: Floridában egész évben kvázi ugyanolyan az időjárás, és minden bűncselekmény kizárólag szerelemféltésből, vagy "elszámolási vita" alapján történik. Az elkövetői oldalon kizárólag fehér, 30-as férfiak, vagy különösen ("neodigónak", copyright by Bede Márton) öltözködő spanyol ajkú bevándorlók szerepelnek, Miami lakossága kizárólag a belváros elegáns plázáiban vásároló, sikeres, európai autókkal grassszáló, maximum középkorú cégvezetőkből, és azok szőke, napbarnított, 30-as feleségeiből áll. A Miamiba érkező turista kizárólag a Four Seasons-ban lakik.

A bűnügy elkövetése után sohasem megy haza a tettes átöltözni, még kezet sem mos, tehát a lőpornyomok mind a kezén, mind pedig ruházatán megmaradnak. Gyakorlatilag mindenki szerepel a nyilvántartásban, elég csak ujjlenyomatot szkennelni, és már mehetünk is a terhelt bejelentett címére.

Epizódötlet: Horatio a SWAT-osokkal együtt ér ki a helyszínre, kivételesen azonban nem Tripp és ő rúgják be elsőre a gyanúsított ajtaját, és rohannak be "MDPD" kiáltasokkal, hanem a kommandósok, akik minden más részben csak utána szoktak beruhanni. Ettől ő annyira depressziós lesz, hogy kivesz két nap szabadságot, vesz egy világos öltönyt, és elhívja az államügyésznőt vacsorázni. Stettler a csoport egyik tagjára sem tud ráhúzni semmilyen szabálytalanságot, ettől az ő napja is teljesen el van rontva, és eltűnik pecázni.

Helyszínelőink kicsit unatkoznak még az irodában, majd a parti sétányon illegális gyorsulásra vonulnak Hummerjeikkel, a nap végén kagylót esznek, amit Calleigh főzőtt. 

Life: 12 év börtön után Charlie Crews többé-kevésbé normális rendőrnek tűnik, csak jóval életképesebb, mint kollégai. A bennfentes kereskedelem miatt bűntetett cellatárs, Ted Early simán munkát kap egy üzleti iskolában (2. évad), illetve befektetheti Charlie kártérítését.

Az elkövető általában alacsonyan iskolázott, problémás hátterű bűnöző, aki esetleg ismeri nyomozónkat még 12 évvel ezelőttről. Fura. Miss Reese-t annak idején nem függesztették fel rendőri állásából, amikor illegális szereket fogyasztott, sőt. Kalifornia meleg, Los Angeles piszkos és zsúfolt, a rendőrség felszerelése és irodái leginkább zsúfolt és elhanyagolt gipszkarton irodaház-belső teret szimbolizálnak, amelynek köze sincs a floridai jól felszerelt laborhoz.

 Criminal Minds (Gyilkos elmék): Az FBI ügynökeit minden más mű agresszívnak, arrogánsnak, és nagyképűnek mutatja be, ez nem, itt valóságos Grál-lovagok, a lélek tudorai, a viktimiológia felkent nagymesterei, akik a nap bármely órájában készek az Államok bármely pontjára száguldani repülővel, hogy ott tökéletesen egyforma fekete GMC terepjáróval hasítsanak, még az isten háta mögötti űj-mexikói falucskában is. Vajon hogyan hozták magukkal? A magángépre nem fér fel a két terepjáró, FBI-kirendeltség meg nincs mindenütt, ahonnan autót lehetne kölcsönkérni.

Kizárólag fiatal gyanúsítottakat láthatunk, akikvalamilyen gyermekkorából származó káros élmény hatása alatt cselekszenek, a politikai korrektség jegyében klasszikus amerikai, protestáns-fehér-középosztálybeli család sarja. A többi amerikai bűnügyi sorozathoz képest túlhangsúlyos a vidéki amerika szerepe.

Legközelebb: Dexter, Las Vegas (netán Law and Order is)

 

2008

2008 nagyon hosszú év volt, és talán nem is a legjobb, azonban minden mozgalmassága és negatívuma ellenére hosszú ideig emlékezetes lesz. Úgy érzem, hogy ez az év a későbbiekben még többször elő fog kerülni, vagy mint hivatkozási alap, vagy akár mint egyes események gyökere. Hogy ez jó lesz, vagy sem, az majd kiderül - mindenesetre kíváncsian várom.

Az év mottója a következő lehetne: Eladtam a lelkem a Sátánnak. Kaptam érte egy zsáknyi tapasztalatot, néhány pofont, csipetnyi egoizmust. Fogtam az egészet és feltettem a piros hetesre. A rulettkerék viszont sehogy sem akar megállni, csak pörög-pörög a végtelenségig. Ezért koldusszegény vagyok, ugyanakkor várományosa is egy mesés birodalomnak. Ha végül üres zsebbel leszek kénytelen távozni a kaszinóból, cseppet sem fogok bánkódni. Elszegődöm Belzebubhoz szenet lapátolni, és felteszem a bérem újra, ugyanarra a számra.

 

Néhány szubjektív info az elmúlt évből:

  • 2008 könyve: Arthur Koestler - Sötétség délben
  • 2008 zenéje: Csík Zenekar/Lovasi - Csillag vagy fecske, Harcsa Veronika - Too early
  • 2008 filmje: American Gangster
  • 2008 tévéműsora: CSI: Miami
  • 2008 eseménye: a szemüvegem eldobása novemberben.

Néhány adat a blogról:

A legjobb nap: június 13, péntek: 3926 látogatóval.
Nyáron bejutott a Közlöny a Goldenblog "Komplex" kategóriájának szűkített fordulójába, az év folyamán pedig 4 Index-címlapos bejegyzés volt. Utóbbi mondjuk kicsit kevés, de majd idén jobban belehúzok. Szívfájdalom, hogy kicsit keveset kommenteltek - igaz, én pedig kicsit keveset írok (és akkor is vackokat) - ezen pedig a blog.hu új kommentrendszere sem segít, hiszen regisztrációhoz köti a hozzászólási lehetőséget. Nem régóta láthattok hirdetéseket is itt, ez egyrészt a blog.hu hirdetési rendszerének köszönhető (pontosabban a "Kétpupu Teve" státusznak), itt a hirdetések fele központi, a másik felét pedig a Bloggerunió civil szervezetekhez kapcsolódó non-profit hirdetései teszik ki. A gyakorlat még kialakítja, hogy tartósan maradnak-e hirdetések, illetve, hogy ha igen, akkor milyenek.
A legnépszerűbb bejegyzések:

2008 legkedvencebb kommentelői: martong; elija és persze k.á.
Az elmúlt évben általam leggyakrabban olvasott blogok: zolivagyok; urban buddha/babylonlabs; Bűvös Szakács, Belsőség. Ezeken felül még millió másik is, de ezek tartottak ki stabilan végig a 365 nap alatt.

 Boldog új évet, kedves olvasó, sok szeretettel várlak 2009-ben is!

 

 

Gyakornoknak lenni menő

(A bejegyzés címét az Index hasonló rovata ihlette, no és persze Bojtár írása itt.)

Gyakornoknak lenni jó, legyen az ember gyakornok bárhol. Jogászgyakornoknak  lenni még jobb; de ügyvédi irodában gyakronokoskodni - nos, az valami egészen különleges kegyelmi állapot.

És hogy miért? Mert az ifjú titán, aki még az egyetemen felszedett friss tudás bűvöletében él, rádöbben, hogy mennyire buta is valójában. Rádöbben, hogy bár mindent tud Hans Kelsenről, amit tudni érdemes, hogy kellően fel van vértezve tudománnyal Karl Schmidt összes létező elméletével kapcsolatban, ám bizonyos rémesen egyszerű feladatokat nem képes ellátni. Hogy a "külzet" és a "felzet" nem valamiféle rég elfeledett egzotikus nyelv igéi, hanem a véres valóság részei. Hogy a magyar posta és a határidők kapcsolata igen hektikus, hogy a cégbíróság kiválóan lenne alkalmas a tisztítótűz analógiájául, hisz' ott ügyintézni csak a bűnösök méltóak.

Azonban a gyakornok rengeteg megpróbáltatás után hazamegy. Vagy nem megy haza - az irodából mindenesetre elindul. Elindul a cimboráihoz, ahol érvényesek lesznek Mikszáth Kálmán gondolatai: "De azért a prókátorjelölt amúgy fércesen is nagy ember. Az egyetem elméleti zsírja összevegyül a praxis korpájával, s a két ellentétes anyag rötyögve forr, fő fejében, csodálatos explóziókat szülve világra szóló jogi disputák alkalmával a »Karl«-nál vagy a »Richárd«-nál, ha éppen nem a »Kis Pipá«-ban. Nincs az a dolog a világon, mihez a prókátorjelölt nem ért, mégpedig »tökéletesen«. Nem ismertem még eleven embert, ki az ügyvédjelöltnek ellen mert volna mondani, ha csak úgy nem, hogy ő maga is ügyvédjelölt volt." (Mikszáth: Az ügyvédjelölt)

Bizony, írónk gondolatai már a gyakornokra is igazak - elvégre a nagy archoz nem is szükséges a doktorátus, meg a jelölti státusz. Bőven elég, ha kis idő elteltével a gyakornok "cégmódosít". Ez azt a folyamatot jelenti, amikor a legendásan jó hírű elektronikus cégeljáráshoz szükséges papírmunkát végzi emberünk - ő azonban úgy érzi, hogy ezzel - a mellesleg igen hasznos - munkafolyamattal máris a sztárügyvédséghez vezető lépcső aljához ért.

Onnan lehet megismerni e szépreményű gyakornokot, hogy miután 8 óra elteltével felkelt a gép mellől, és hazaindul, peckesen kihúzza magát, lcd-től fáradt szemeivel büszkén pislog az esti levegőbe, és úgy lépdel, mintha John Grisham egyik művéből lépett volna elő.

Ne bántsuk őt ilyenkor, emberünk épp határtalanul boldog, és elönti a jól végzett munka öröme. Úgyis fog még szenvedni eleget.

 

Borbotrány

Már megint az a bizonyos régió. Már megint.

A Borminősítő Igazgatóság bezáratott egy pincészetet Bócsán. Eddig a sajtóhír. Szomorúan veszem tudomásul, hogy már megint Bács megyében van a gond.

Annak idején, a 90-es években rengeteg gond volt errefelé, a gúnyosan csak "Arany Háromszögként" aposztrofált térségben. Volt itt minden, borhamisítás, olajszőkítés, ügyeskedés használt autókkal - röviden mindennel. Persze pontosan jól tudom, hogy Bócsa pont nem tartozik a tulajdonképpeni háromszöghöz (az ugyanis Kecel-Kiskőrös-Soltvadkert), de pusztán 10 kilométer, illetve azért az egész "Homokhátsági Kistérség" sáros, úgy ahogyan van. Egyes szakértők szerint (Jásdi István) mindenki azt várta, hogy az EU-csatlakozás után meg fog szűnni a térségben a "tablettásokkal" való kutyulás - hiszen már nem fogja megérni.

Azonban most kiderült, hogy ezek az urak már régen túlléptek azon a szinten, hogy isten háta mögötti tanyákon kotyvasszanak mindenféle gyanús anyagokból. Nem, itt már régen nem erről van szó. Szerepel ebben az ügyben minden, ami szem-szájnak ingere: panamai  és marshall-szigeteki off-shore cég, olasz szürke import-export. Láthatjuk, már a magyar borhamisítók is élnek a globalizáció adta előnyökkel.

Mi meg kapkodjuk a fejünket.

Sztrájk!

Változtassunk sztrájktörvényt. Mielőbb.

Kedveseim!

A jelenlegi sztárjktörvény úgy alkalmatlan mindenre, ahogyan van. Sajnos a rendszerváltás zűrzavarában sikerült egy túlságosan liberális törvényt összeszkábálni, amely sajnos hihetetlen jogokat adományoz a sztrájkolóknak anélkül, hogy rendelkezne a sztrájk idején szükséges minimális szolgáltatások rendjéről.

Kedvenc emberem, Gaskó István sajnos nem képes azt felfogni, hogy mostanra egy ország unt rá majomkodásukra, és már senkit sem érdekelnek a vasutasok tulajdonképpeni követelései. Nem azért, mert rossz arcok vagyunk, hanem mert már elég volt abból, hogy a vasúti dolgozók törpe kisebbsége képes megbénítani egy fél ország életét.

Javaslom, hogy indítsunk egy népi kezdeményezést, amely  után a parlamentnek kötelező lenne a tárgysorozatába vennie a sztrájktörvény megváltoztatását, és egyes cégeknél (Paks, Máv, Volán, energiaszolgáltatók) ugyanolyan kevés esély lenne ilyen elhúzúdó, a minimális szolgáltatásokat is nélkülöző sztrájk fenntartására, mint a tűzoltóknál, vagy a rendőröknél, mentősöknél.

Gyüjtsünk aláírást!

Szomorú hír

Elhunyt Horst Tappert, gyermekkorom egyik ikonja, olvasható az Indexen. Ő volt Derrick megformálója minden idők egyik leghosszabb krimisorozatában, amely 74 és 98 között készült, és több, mint 280 részt ért meg. Herr Tapert 85 éves volt. 

Be kell, hogy valljam, hogy ez volt annak idején a kedvenc sorozatom, sőt, nagyjából öt éves koromban kezdtem el nézni, de jobban szerettem, mint a tévémacit. Egészen a közelmúltig ismtelte a Duna TV az egyes részeket, és nagy-nagy kiváncsisággal néztem meg minden részt újra; hiszen egy letűnt kor szép emlékeit idézték újra ezek az epizódok.Igaz ugyan, hogy ezek a régi típusú krimik nem érnek bizonyos jellemzőkben a modern nyomozós sorozatok (mind például a CSI-család, vagy a Life, Dexter, Gyilkos elmék) nyomába, de egészen másfajta szórakoztatás volt akkoriban a cél, nem annyira a látványvilág, mint az egész epizódon keresztülvezetett történeti szál.

Nekem, mint a youngtimer-autók nagy szerelmesének pedig külön csámcsognivalót jelentettek a 80-as években készült részek díszletei.

Nyugudj békében, Derrick!

"Gördülősztrájk"

Akkor sem ér véget a vasutassztrájk, ha a MÁV netán engedne a VDSZSZ követeléseinek. Gaskó István, a szakszervezet elnöke a TV2-nek nyilatkozta, hogy megállapodás esetén is folytatják a munkabeszüntetést, immár szolidaritási sztrájkként a reptéri dolgozókkal. (forrás: Index)

A "kedvenc" szakszervezetisem, Gaskó István igazán ért hozzá, hogy hogyan fordítsuk át a közvéleményt a sztájkkal kapcsolatosan. A posztkádári maradvány, azaz Gaskó mester tudniillik napról-napra építi le a civilek szimpátiáját  remekbeszabott és elmés nyilatkozataival.

Volt szerencsém már a sztrájk időtartama ideje alatt próbálkozni a vonatozással, és sikerült egy körülbelül 90 kilomátres utat nagyjából 3 és fél óra alatt megtenni, ugyanis a tisztelt jegyvizsgálók mindannyian sztrájkolnak, nélkülük pedig a vonat nem indul el. Félreértés ne essék, a fő gondom nem magával a sztrájkkal van, bár rendkívül pofátlannak érzem a VDSZSZ követeléseit, azonban hiányzik a normális tájékoztatás a vasutasok részéről, illetve amit ez a gittegylet minimális szolgáltatás címén előad, az még viccnek is rossz.

 

süti beállítások módosítása