Premissza: "Mert a közbiztonság megszűnt létezni."

Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy félnem kell. No nem azért, mert annyira veszélyesen élek, hanem mert kedvenc fővárosom egyre inkább a lakhatatlanság határait kezdi el súrolni.

Történt néhány hete, november első napjaiban, hogy az eleddig általam legkevésbé kedvelt budapesti köztéren (nevezzük ezt pusztán Blahának) úgy gondolta két polgártársam, hogy - tekintve, hogy telefonálok - nekik nagyobb szükségük van javaimra, mint nekem. Röviden: kiraboltak. Ehhez némi fizikai ráhatással is éltek (mondjuk úgy: megvertek).

Tudom, nagyváros, előfordul, mondhatnánk. De könyörgöm, ne essen meg! Évek óta közlekedek Budapesten, ilyen kalandom még nem volt, a többivel meg már megtanultam együttélni.

Ami igazán meglepett, az rendőreink reakciója volt, miután egy közeli non-stop boltocskából telefonáltam a yardra: "Mentőt kér?" Erre jeleztem, hogy ömlik a fejemből a vér, gondoltam, talán szükséges ilyenkor, ha lát az orvos. A következő unott hangú kérdése az volt, hogy "És rosszul van?" Ember! Én megértem, hogy a telefonos diszpécser munkája nem egy leányálom,de a Zállampolgár akkor is várna kicsivel több empátiát. Egyébiránt azzal bíztatott a feljelentést felvevő zászlós, hogy aznap este már én voltam a hetedik. Nos, az elkövetés időpontja 9-fél 10; szóval vélhetően még nem ért véget az este. A kapitányságon jegyzőkönyvet vettünk fel, albumot nézegettünk, képet rajzoltunk, stb.

Hogy miért meséltem el a történetet? Nos azért, mert most jár le a nyomozásra szánt 30 nap. Biztos vagyok benne, hogy kapok egy szép szerelmes levelet tisztelt rendőrségünktől, mely szerint: "A nyomozást megszűntettük, indoklás:elkövető ismeretlen".

Vajon miért kerülöm el a teret, ha csak tehetem?

Igen, ma politikáról lesz szó, közelebbről is a nyugdíjasokról.

Válság van, ezt halljuk naponta többször; és bizony legalább ilyen rendszerességel előkerül valamiféle újabb ötlet, reformterv, egyéb okosság, amely menetrendszerűen kicsapja a biztosítékot egyik-másik társadalmi csoportnál.

Az egyik ötlet, hogy a kedvenc, ámbár egyre működésképtelenebb államunk be kívánja fagyasztani a 13. havi nyugdíjat 80 000 Ft-on, persze egyesek erre felszisszentek, hogy "ez azért már mégsem járja!"

Nos, kedveseim, járjuk csak ezt körül! Elsősorban furcsa, hogy a nyugdíjasszövetség (Nyubusz), akik bármilyen javaslatra, mely a legnagyobb ellenzéki párt felől érkezik, azonnal harapnak - érdekes módon csöndben maradtak; bár már eddig is láthattuk a "tiszteletre méltó idős bizalmik" kissé néha elvtelenül megélt pártpreferenciáit; tanúi voltunk, ahogyan a kormány ötleteire széles tapsikolásban törtek ki - bármekkora marhaság is volt az.

Másodsorban azonban - és ez nekem bizony szomorú - Iván László, a Fidesz főidősügyi korifeusa felszólalt, és elfogadhatatlannak nevezte ezt az ötletet. Szomorú, tudnillik be kellene látnunk, hogy a helyzet "rossz, de legalább reménytelen". Amennyiben pedig minden csoportnak rántani kell egyet a nadrágszíján, úgy nekik is meg kellene lépni ezt a fontos lépést. Gondoljunk csak a közszférában dolgozókra (és itt most nem a minisztériumokban kiemelt fizetésért vakarózó főistenekre gondolok), akiknek igazán zsebre megya a játék, hiszen a kormány kifejezett reálbér-csökkentést talált ki számukra (lásd még: sztrájkolni készülő bölcsödei dolgozók).

Szóval itt van egy népes tábor; közelebbről az inaktívak sokmilliós rétege, akik bizony hajlamosak úgy gondolni az aktívak adójából, járulékaiból származó nyugdíjukra, mint afféle feudális időkből ittmaradt vívmányra, mely el nem vehető, értéke kizárólag felfelé módosítható. És itt a bibi. Hazánkban tudniillik minden kormány úgy kezelte - és kezeli most is - az idősöket, mint tökéletes szavazógépeket; hiszen elég bedobni egy kis kedvezményt, plusz kamuemelést...stb., amire a kedves nénik-bácsik jól meghatódnak, és a nekik oly' sokat nyújtó pártocskára fognak szavazni. Sajnos ilyen agyviharok minden politikai szervezetnél előfordulnak (ingyenes tömegközlekedés, közgyógyellátás kiterjesztése, energiatámogatás, 13., majd 14. havi nyugdíj ötlete, és még sorolhatnánk), de ez rossz, veszedelmes tendencia. Néha úgy érzem, hogy az nyugdíjasok, segélyből élők szeretgetése mellett mintha a többiekről elfeledkeznének ott, a messzi Miniszterelnöki Hivatalban.

Kedves idősek! Vegyétek már figyelembe, hogy van, aki 80 000 forintból gyereket nevel, és bizony az ő "fogyasztói kosara" kicsit más, mint a tiétek, hiszen - elvileg - nektek már a lakhatásotok megoldott, és egyéb költségeitek is alacsonyabbak. Jó persze, nem jártok Mallorcára, mint német társaitok, de azért a hülyeségnek is van határa. Több önmérsékletet!

Kedveseim!

Örömmel jelzem, hogy a mai kontrollon kiderült, hogy a műtét sikeres volt; vagyis a világ egyértelműen megjavult. A napokban mind munkahelyi szempontból, mind pedig a blogon visszaáll a régi rend; sőt, fokozottan belevetem magam az élet sűrűjébe.

Ennek örömére kaptok videót is (Paul van Dyk/Peter Heppner - Wir sind wir):

Kedveseim! Bizony előfordulhat, hogy szerdától (2008. november 12.) néhány nap kimarad a bloggerkedésből, és egyáltalán az internetfüggésből. Ugyanis ezen – a remélhetőleg szerencsés napon – talán túl leszek életem eddigi legfontosabb beavatkozásán, talán ettől az időponttól vége a vaksi pápaszemes létnek; ezután pedig átmenetileg monitor- és egyéb fényforrástilalom van

Szorítsatok tehát szerda délutántól, a dolog ugyanis kétesélyes, vagy sokkal jobb lesz, vagy sokkal rosszabb. Egy biztos, teljesen más lesz, mint most.

Addig azonban lesz még több bejegyzés is, nézzetek vissza!

Éttermünk a hagyományos magyar vendéglő őstípusának felel meg, mind az étlapon szereplő tételek, mind pedig a hely belső kialakításának tekintetében, amely az erőltetett népies vonalat igyekszik hozni, ezzel pedig a 80-as évek divatos étterem-berendezési elveit követi; aminél azonban nagyobb baj, hogy bútoraik kényelmetlenek, és nem esik jól a hosszabb ideig tartó, ráérős üldögélés.

A Háry Étterem haladni óhajt a korral – megjelent itt is a terasz, nyilvánvalóan látták, hogy a környéken mindenhol van, hát itt is kell. Nos, nem, nem kell. Felesleges, ugyanis a Bródy utca nem az a hely, mely csábítana kiülésre, a panorámát a szemközti Tabdi Borozó törzsközönsége szolgáltatja (persze amennyiben valaki hamisítatlan VIII. kerületi szocio-tripre vágyik, úgy kihagyhatatlan).

Az ételek a hagyományos magyar konyhát képviselik; egyik fogásról sem állíthatjuk, hogy szörnyű lenne, viszont maradandó élményt egyik sem okozott. Illetve a „kétszemélyes csülöktál” gyakorlatilag minden mást is tartalmazott – vélhetően a „másodlagos felhasználás” jeleként. Igaz ugyan, hogy borjúpaprikást igazán kiválót ettünk itt, tehát ez pusztán valamilyen „véletlen” mellényúlás lehetett csak.

Jöjjenek viszont a negatívumok: a kiszolgálás az eddig vizsgált helyek közül kizárólag a Zappa Café kelletlen személyzetével veszi fel a versenyt, az asztalunkkal foglalkozó főúr bizony lassú volt, maga sem ismerte az étlap egyes tételeit, nem tisztában a napi menü létével, ellenben hajlamos volt a számla tételeinek helytelen összeadására; illetőleg viszonylag gyenge az étterem italválasztéka.

Összességében az étterem viszonylag széles törzsvendégkörrel rendelkezik, vélhetően azonban ezt pusztán az elmúlt évtizedek dicső múltja okozza. A lehetőség megvan egy nívós kisvendéglő létrehozására, az akarat azonban úgy látszik, hogy hiányzik.

Korunk csodája: az "egy ablakos ügyintézés"

Néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy milyen hatalmas ötlet lenne, ha a tisztelt állampolgárnak a legkülönfélébb helyeken (postahivatal, okmányiroda...stb.) nem kellene ötször sorbanállni, hanem mindent egyszerre, egy helyen tudna ügyintézni.

Nos, persze itthon vagyunk. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az eredetileg tervezett 8 ablakból kizárólag egy van nyitva - ott azonban mindent tudsz ügyintézni, hiszen hol máshol is intéznéd?

Kedvenc bloggeretek munkaügyből kifolyólag meglátogatott több közhivatalt is; többek között a méltán legendás tekintetes Kateszteriális Hivatalt (gyk.: Földhivatal) is, és elhűlve tapasztalta, hogy a sorszám alján, a "várakozók száma" rovatban a 179-es szám szerepelt, ám nem igazán tapasztalt hatalmas sürgés-forgást az egyes ügyintézők környékén. Tudjuk, hogy ilyen előfordul. Az azonban ritkább, hogy a megszólított "információ" felirat mögött ülő munkaerő arra a kérdésre, hogy: "Ön szerint mikor kerülök sorra?" a következő választ adta: "Szerintem nyugodtan jöjjön vissza ebéd után." (9:40 volt).

Visszamentem. Türelmesen vártam, elvoltam. Azonban az ügyintéző felvilágosított, hogy azért ilyen borzalmasan lassú a folyamat, mert a néhány éve vásárolt szoftverek nem bírják el a terhelést - tudniillik nem "egy ablakos" folyamathoz készültek. Háttérinfo: amikor ezt a szoftvert beállították, már hónapok óta folyt az említett rendszer bevezetése.

Kommentár talán nem szükségeltetik.

Na ők vigyáznak a többi ablakra: (tényleg, minek egy hivatalba biztonsági őr?)

Kedveseim!

 Úgy gondolom, hogy a November mindenki számára nehéz hónap. Egyrészt ugyebár megyünk befelé a télbe, és bár ennek idén még nem nagyon van jele; de a legundorítóbb, leggusztustalanabb hónap, hiszen az igazi ködös-nyálkás időszak most kezdődik.  Idén kaptunk a természettől még egy kis haladékot, de biztosak lehetünk benne, hogy idén sem ette meg a kutya a telet.

Azonkívül ilyenkor van a halottak napja – ez pedig mindenkinek nehéz időszak, hiszen kinek ne lenne valakije, akire ilyenkor visszaemlékezhet. Visszaemlékezni pedig egyszerre jó és rossz, hiszen a vele kapcsolatos gondolatok mellett valahol mélyen azért ott motoszkál az illető fájó hiánya is, ami azért nem teszi felhőtlenné az emlékezést; én azonban szeretek ettől elvonatkoztatni, és pozitívan viszonyulni még a hiányérzethez is. Pozitívan viszonyulni azonban nehéz – és általában lehetetlen

Volt gimnáziumom öregdiák-vacsorára hív. A gesztus mindenféleképpen szép.

Kedveseim!

Az egyik korábbi bejegyzésben (Megvolt a szüret) említett kaland úgy néz ki, hogy sikeresen alakul - a saját készítésű borom a hétvégén lefejtésre került, tehát már csak meg kell várni, hogy eltisztuljon, és szép, "tükrös" legyen; tehát már belátható időn belül fogyasztható lesz (kb. 2-3 hét). Tekintve, hogy egészen minimális mennyiségről beszélünk (nagyjából picivel több, mint 100l), ezért kizárólag a rendkívűl kiemelt személyek fogyaszthatnak majd belőle. Ígérem, jövőre több fog készülni, tehát az érdekelti kör is jóval szélesebb lehet.

Holnap végre meló, ígérem, élménybeszámoló lesz majd arról is...

Most pedig, hogy legyen "öröm és bódottá" kaptok néminemű zenei továbbképzést (Dj Bootsie - Horseriders toward the abyss; tudnivaló: a CSI:Miami 4. évadában szerepelt a "48 Hours to life" című epizódban, az elkövető amúgy magyar, a szám kb. 3 éves, és az MR2 viszonylag gyakran játssza):

Kedveseim'

Kedvenc bloggeretek lakóhelye (a "SátiVár") a Dohány utcában található. Tartozom egy vallomással; nagyon szeretem a városnak ezt a részét. Imádom a környékbeli kis utcácskákat, és azokat az épületeket, amelyek még egy boldogabb korszakból származnak.

Ezt azonban nem:

 Ez a Hungária Fürdő volt épülete. Hungária fürdő Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában álló, egykor nagy múltú közfürdő volt. Pest városának harmadik jelentős, az 1820-as évektől működő fürdőházaként ismert. Mára csupán a Dohány utca 44. szám alatti, műemléki védelem alatt álló, 1910-ben emelt szecessziós épület homlokzatrésze maradt meg, a fürdőépület jelentős része elpusztult.

forrás:hu.wikipedia.org/wiki/Hung%C3%A1ria_f%C3%BCrd%C5%91

Tudni kell az épületről, hogy az 1980-as évek óta áll így, ahogyan azt ma láthatjuk, de állagának romlása már a Continental Szálló 60-as évekbeli bezárása óta folyik.

Állítólag a Zara-csoport vásárolta meg az ingatlant, és a Nyár utca-Dohány utca-Klauzál utca által határolt területen szálloda építését tervezik.

Mindenesetre a telek sorsa elgondolkodtató. Az ingatlan 1996 óta van magánkézben, ami nem is lenne baj, feltéve, hogy történt volna valami az épülettel az elmúlt 12 évben. Hiába minősítette a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a pesti Zsidónegyedet védetté 2004 nyarán, és hiába lett az épület megmaradt része 2005 februárjában műemlék, nagyon úgy néz ki, hogy ezzel csak a jelenlegi állapotok konzerválódnak, de egyéb nem történik.

Mégis, kinek az érdeke? Ki a felelős azért, hogy egy értékes, belvárosi telek ilyen elszomorító, és egyszersmind életveszélyes állapotban van évek, évtizedek óta? Nem lehetséges, hogy a tulajdonos "elfelejtette" volna azt, hogy rendelkezik egy telekkel. Nem. Simán "kivár".

A képek forrása:Ildsisy: kihasznalatlanul.blog.hu/