Avagy: megint főz a férfi...
Az utóbbi időben már-már kezdünk gasztrobloggá avanzsálni, legalábbis kezd túltengeni ez a téma. Mit csináljak, szeretem a hasam, na.
A múltkori, "24" című bejegyzésben szó volt a közös ünnepségekről és a közös étkezésekről. Bevallom, hogy nekem többek között azért is a kedvenc évszakom a nyár, mert ilyenkor lehet bográcsozni is. Tudom, hogy macerás, meg ugyebár sokan is kellenek hozzá, hiszen kevés emberre bográcsban nem lehet főzni, de a lassú tűzön főtt pörkölt zamatát normál körülmények között, konyhában nem lehet visszaadni - tehát a születésnapi ereszd-el-a-hajamat ideális alkalom erre a célra.
Bográcsban főzni jó. Egyrészt azért, mert közösségi program, egyedül ülni mellette nem jó, sőt, unalmas; másrészt pedig azért, mert szertartásos. Külön rituáléja (mit rituáléja! tudománya!) van annak, hogy milyen fával fűthetünk be, és mikor tehetünk rá vékonyat avagy vastagot. Fával fűtünk, bizony, a széles körben ismert "gázkereszt" a egyrészt a gyengék játékszere, másrészt pedig akkor kotyvaszthatnánk gáztűzhelyen is, hiszen sokkal semlegesebb íze lesz így az elkészült mesterműnek. Használjunk csak nyugodtan fát, de óvatosan, a bográcsos ételek akkor a legfinomabbak, ha lassú tűzön készülnek.
Az én bográcsos pörköltem valahogy így néz ki: lassú tűzön hagymát zsírban (nem olajban, bográcsozunk, hellóhelló, ez most nem fogyókúra!) üvegesre pirítok, majd a tűzről levéve (amúgy megbarnul) beleteszem az őrölt fűszerpaprikát (tippet nem tudok adni, szerencsére "hand made" by nagymama), rá a kockákra vágott húst, majd sót és borsot. Miközben puhul, mehet bele 1-2 összevágott paradicsom, paprika (netán egy erős paprika is), és lassan megpuhítjuk. Esetleg önthetünk bele nagyon(!) pici vörösbort is, ez nem lehet több egy decinél semmi esetre sem (de lehet, marhánál); de tulajdonképpen elhagyható. Ha a köretet belefőzzük, akkor ne akkor tegyük bele a krumplit, amikor a hús már puha, hanem értelemszerűen jóval korábban. Sertéscombból, vagy lapockából a legfinomabb; baromfinál pedig nem árt, ha kicsit érettebb, tehát nem grillcsirke nagyságú.
Néhányan tesznek bele őrölt köményt is, én nem szoktam, de nem árt; jobban szeretem kiélvezni az ízeket, tehát nem rajongok a minden mást megölő fűszerezésért.
Amit viszont tilos: bármiféle ipari alapanyagot; tehát pirosaranyat, paradicsomsűrítményt, egyéb szemetet a bográcsba, vagy annak közelébe hordani!
A pörkölthöz természetesen kovászos uborkát fogyasztunk.