Kedvenc vendéglátóhely-tesztelő csapatunk ezekben a napokban a otthon, azaz Kecskeméten vizsgálódik, most épp a Teátrum Kávézóban vadásztunk.

Nemrég nyílt Kecskemét kedélyes sétálóutcájában ez a kellemes kis kávézó-teázó, bár nekem úgy rémlik, hogy itt már korábban is működött valami hasonló kávézószerűség (bezony, működött,  a Kéttemplom Kávézó), azt azonban elfújta a szél.

A hely első látásra nagyon szimpatikus, azonban nem tudom szó nélkül hagyni, hogy csak most, augusztus elején sikerült végleges megoldást kieszelni az árnyékolásra, eddig pusztán napernyőkkel vette fel a személyzet a harcot a sugarakkal.

Ne legyenek azonban illúzióink; a ponyva alatt éppoly meleg van, mint kinn a napon, a kiszolgálásra szerencsére panaszunk nemigen lehet, a személyzet rendkívül kézséges és gyors, ebben szerepe lehet annak is, hogy rajtunk kívül csak egyetlen asztalnál ülnek, igaz, ott tucatnyian. 

A kínálat hozza a kávézóktól elvárt átlagot, általában a szokásos termékekkel találkozhatunk, a kávézóvonalról már Lorien leírta, amit tudni érdemes, sörből pedig a SAB-Miller konszern termékei az egyedüralkodók. Fájdalom, hogy a "borok" rovat fájdalmasan rövid, ráadásul problémákat okoz palackot bontatni; bár megértem, hogy egy-egy deciért nem érdemes darabban hagyni a bort, el pedig lehet, hogy nem is fog normális időn belül.

A nyitvatartás szimpatikus, 9-22-ig fogad a hely, a zárás azonban szerencsére flexibilis, úgy este 11-ig sikerül maradnunk - egyébként a környéken hétköznap este általában 10 óra az átlagos záróra, de szerencsére nem kezeli senki sem ezt véresen komolyan, egy 100 000 fős város belvárosában ezt nem is lehet.

Szimpatikus kezdeményes, reméljük, hogy ilyen is marad, könnyed nyáresti beszélgetésekhez ideális. Honlap: teatrumkavezo.hu

Avagy: megint főz a férfi...

Az utóbbi időben már-már kezdünk gasztrobloggá avanzsálni, legalábbis kezd túltengeni ez a téma. Mit csináljak, szeretem a hasam, na.

A múltkori, "24" című bejegyzésben szó volt a közös ünnepségekről és a közös étkezésekről. Bevallom, hogy nekem többek között azért is a kedvenc évszakom a nyár, mert ilyenkor lehet bográcsozni is. Tudom, hogy macerás, meg ugyebár sokan is kellenek hozzá, hiszen kevés emberre bográcsban nem lehet főzni, de a lassú tűzön főtt pörkölt zamatát normál körülmények között, konyhában nem lehet visszaadni - tehát a születésnapi ereszd-el-a-hajamat ideális alkalom erre a célra.

Bográcsban főzni jó. Egyrészt azért, mert közösségi program, egyedül ülni mellette nem jó, sőt, unalmas; másrészt pedig azért, mert szertartásos. Külön rituáléja (mit rituáléja! tudománya!) van annak, hogy milyen fával fűthetünk be, és mikor tehetünk rá vékonyat avagy vastagot. Fával fűtünk, bizony, a széles körben ismert "gázkereszt" a egyrészt a gyengék játékszere, másrészt pedig akkor kotyvaszthatnánk gáztűzhelyen is, hiszen sokkal semlegesebb íze lesz így az elkészült mesterműnek. Használjunk csak nyugodtan fát, de óvatosan, a bográcsos ételek akkor a legfinomabbak, ha lassú tűzön készülnek.

Az én bográcsos pörköltem valahogy így néz ki: lassú tűzön hagymát zsírban (nem olajban, bográcsozunk, hellóhelló, ez most nem fogyókúra!) üvegesre pirítok, majd a tűzről levéve (amúgy megbarnul) beleteszem az őrölt fűszerpaprikát (tippet nem tudok adni, szerencsére "hand made" by nagymama), rá a kockákra vágott húst, majd sót és borsot. Miközben puhul, mehet bele 1-2 összevágott paradicsom, paprika (netán egy erős paprika is), és lassan megpuhítjuk. Esetleg önthetünk bele nagyon(!) pici vörösbort is, ez nem lehet több egy decinél semmi esetre sem (de lehet, marhánál); de tulajdonképpen elhagyható. Ha a köretet belefőzzük, akkor ne akkor tegyük bele a krumplit, amikor a hús már puha, hanem értelemszerűen jóval korábban. Sertéscombból, vagy lapockából a legfinomabb; baromfinál pedig nem árt, ha kicsit érettebb, tehát nem grillcsirke nagyságú.
Néhányan tesznek bele őrölt köményt is, én nem szoktam, de nem árt; jobban szeretem kiélvezni az ízeket, tehát nem rajongok a minden mást megölő fűszerezésért.

Amit viszont tilos: bármiféle ipari alapanyagot; tehát pirosaranyat, paradicsomsűrítményt, egyéb szemetet a bográcsba, vagy annak közelébe hordani!

A pörkölthöz természetesen kovászos uborkát fogyasztunk.

Nem, nem a filmsorozatról lesz szó. Kivételesen ma egoblogolunk.

Szolgálati közlemény: jobb oldalt, a "Kapcsolat" menüpontban kattinthatóvá vált a plüssoroszlán fotója, alatta még sohasem hallott információk a szerzőről.

Vénülök, most már egyértelmű. Tegnap, a születésnapomon már jobban élveztem a közös vacsorát a hozzám tartozókkal, mint az ilyenkor szokásos ereszd-el-a-hajamat típusú akciót (persze azért az is kell, nem fog elmaradni idén sem), de a tegnapi klasszikus családi ünnepséget happeninget kifejezetten élvezte minden résztvevő, pedig semmi különleges sem volt, csak vacsoráztunk; pedig nálunk máskor is hangsúlyosak a közös étkezések (egyedül nem jó), sőt, a család, ha minden tagja otthon van, akkor mindig kizárólag együtt eszik, úgy látszik, valami mégis igaz rám a horoszkópomból, tekintve, hogy az oroszláncsalád tagjai is közösen étkeznek.

Egyébiránt azt mondja a napioroszlán, hogy: "Légy önmagad, ne akarj megfelelni másoknak. Lehet, hogy néhány napra, rövidebb-hosszabb időre másnak tudod magad mutatni, mint amilyen vagy, de Te is tudod, hogy ennek valójában nincs semmi értelme. Aki kedvel Téged, az úgy szeret, amilyen vagy a jó és a rossz tulajdonságaiddal együtt. A lelked mélyén is tisztában kellene lenned ezzel. Az légy, aki vagy!"
 

Hmm. Pont aktuális, bár nem szívesen fejtegetek horoszkópot, a kelleténél nagyobb jelentőséget pedig nem tulajdonítok neki, tehát nem követem naponta a horoszkópomat, pusztán csak ritkán, például ilyenkor, július 28. környékén. (Tényleg, tudtad, hogy e napon tört ki az első világháború? Pontosabban: ezen a napon üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának. Rossz ómen, mondanák a babonások.) Hétfőn "ideje lenne felnőni" volt a napi közhely, amit az erre szakosodott csillagvizsgáló rám zúdított, erre este kifejezetten élveztem a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjét a kecskeméti Kodály Fesztiválon, most pedig jól esett a csillagos ég alatt, lenn a nagy Alföldön, egy kellemes kerthelységben. Tényleg öregszem.

Azt hiszem, megfogadom a tanácsot.

Hogyan lesz valakiből egy közintézmény portása? Van valamiféle különleges tanfolyam, ami biztosítja, hogy fontos szakmai ismereteket sajátítson el?

Ilyen "tudás" az, hogy hogyan hajtsuk el a szerencsétlen átlagügyfelet, hogy hogyan vegyük el a kedvét attól, hogy egyes-egyedül harcba szálljon a gépezettel, ami elvileg az ő kiszolgálására lett létrehozva.
Ül a biorobot egy hatalmas recepcióspult mögött, mely hatalmának egyfajta szimbóluma, és amikor megérkezel, élből rádemeli sunyi disznószemeit, amelyek mélyén kifejezett gonoszság csillog, és a lelked mélyén érzed, hogy kisszerű sorsod pusztán az ő kezében van, ő dönti el, hogy kapsz-e sorszámot, útbaigazítást, netán átszól-e Mancikának, hogy az fogadjon téged. 

Megharcoltam egy különleges alfajjal, az önkormányzati szörnnyel. Jelentős csata volt, de győztem.

Tudjátok, ahol én éltem rövidke életem java részét (Dél-Alföld, Kiskunság) ott a savanyúságok szentek mindenki számára. Akadt ott hordóban savanyított paprika, amely gyakorlatilag az egyetlen dolog az italokon kívűl, ami megérdemli, hogy hordóba kerüljön.

Mindezen ételek egyik legszebbike a koviubi. Egyes hozzánemértők szerint ez csemegeuborka, azonban ez teljes tévedés - utóbbi más módszerekkel savanyodik meg. A kovászolódás folyamata a napon történik, bámulatosan egyszerű módon:
Megfogjuk az uborkát, és mosás és bemetszés után egy üvegbe pakoljuk; közéjük pedig kaprot teszünk. Az egészet felforralt, majd visszahűtött vízzel felengedjük, és a tetejére egy szelet kenyeret helyezünk, ennek az élesztőtartalmára lesz szükségünk. 3-4 napot töltsön kinn a napon, de éjszakára vigyük be, mert nem szereti a hőmérsékletingadozást. Az üveget fedjük le lazán, hogy mellette esetleg a lé távozhasson.

A kép vasárnap délután készült otthon, az ablakban lassan készülgető savanyúról.

Szerintem nem jó túl nagy, mondjuk ötliteres üveget használni, mert esetleg a lé a napon felforr, és az ubink megpuhulhat, az pedig ugyebár tönkreteszi az egészet.
Ha elkészült, szűrjük le, a levet szűrjük vissza, és a tegyük az egészet a hűtőbe.

Egyesek tesznek bele fokhagymát is, szerintem felesleges. Az elkészült ubink tökéletes húsételekhez (marhapörkölt bográcsban rulez!), és sokkal finomabb, mint a klasszikus gyári csemegeuborka, ráadásul tartósítószert (szalicilt) sem tartalmaz.

No, ma rengeteg dolgunk van: kicsit énbloggá is, kicsit pedig gasztrobloggá is válunk.

Történt egy gyönyörű vasárnap hajnalon reggelen, hogy felkerestem a "lakcímkártyámon szereplő megyei jogú város" piacát, hogy vidáman lőjjek némi vadat ebédre. Nem ragozom, de körülbelül annyira voltam elveszett, mint cro-magnoni ősember, amikor rátalált a mamutok búvóhelyére. Határozott tervekkel érkeztem a barlanghoz, azonban mégis történt némi átalakulás a menüben.  

Történt, hogy olyan csirkecombokkal sikerült találkozni, amelyet igazán kár lett volna rántottcsirkeként sablonosítani, jobbnak tűnt úgy, hogy némi páccal kezelve pihenjen késő délutánig a hűtőben. (A rántottcsirke volt tervben ebédre, végülis megvalósult, bár sikerült megreformálnom a panírt, valamikor talán lesz átfogó "rántottposzt".)

Még májusban volt átfogó grillposzt Péter Anna (és tettestársai) blogján, a Malackarajon, bevallom, hogy kevésbé az ott leírtak szerint állítottam össze a pácot, szerepelt benne:
1. némi mustár
2. némi ketchup ("csak egy hangyabokányi")
3. bors
4. extra szűz olivaolaj
5. szójaszóz (mikroszkópikus mennyiségű)
6. vegeta (zacskó alján található, nagyjából morzsányi mennyiségben).

Előregyártott fűszerkeveréket egyáltalán nem használunk. Nagyjából a leveskockával van egy pontot nálam a tetszési indexe, nem hiszek abban, hogy "az ételgyárban" minden vásárló ízlését sikeresen eltalálnák, másrészt pedig egyszer nézzétek meg, hogy mi minden van az ipari fűszerkeverékekben a tulajdonképpeni fűszereken kívül: biztosan találunk ott állományjavítót és stabilizátort. Ugyan nem vagyok élelmiszervegyész, és nem tudom, hogy mire is jó a stabilizátor, de vélhetően az emberi szervezet tökéletesen megvan nélküle egy vacsorán.

Sült húsokhoz ugyebár salátát is kell enni, ehhez szintén a piacon lőttem hozzávalókat, pusztán egy kissé módosított vegyes zöldsaláta, megdobva némi uborkával (nem kígyó, a klasszikus, amit kovászos uborkának is használhatunk), paradicsommal, paprikával.

A salátaléhez pedig olivaolajat, borsot használtam, hagymát azért nem, mert akkor már a nap további részében gondokat okozhat szociális kapcsolatainkban - legalábbis azon társadalmi rétegekkel, akik nem ettek velünk, így nem értik, miért van olyan betyár hagymaszagunk.

Egy mindenesetre egyértelmű, ezekhez inkább klasszikus fehér kenyér jó (persze most a kenyérfetisiszták megköveznek), viszont az kis plussz kalória szökévenként egyszer igazán megéri. Kenyérsütőgép-júzerek inkább kissé barnábbat válasszanak, az úgyis kissé tömöttebb, de az is mindenféleképpen legyen friss, az sem baj, ha még kicsit langyos is.

És hogy mellé mit? Természetesen bort, és természetesen sajátot, mert úgysem ismerjük be, hogy bármilyen borászat csúcsbora finomabb lenne a "miénknél".

Mi is a troll?

A troll misztikus, félelmetes lény. A skandináv mitológiában antropomorf szereplő, ám az irodalomban nagyon sok helyen jelennek meg különböző formákban és szerepekben. Ilyen lehet a gonosz, undorító orkszerű kép vagy a primitív, de emberszerű elképzelés, amely szerint ezek a vad lények földalatti barlangokban és hasonló helyeken élnek. Az orkney és shetlandi mesékben a trollok trow néven szerepelnek, az északi kultúrkörből, a vikingektől átvett jelenségként. (Wikipedia)

Különös faj a troll. No nem az irodalmi, hanem az internetes példány. Egyáltalán nem félelmetes, azonban rendkívül irritáló.

Adva van a "júzer", aki elkezd olvasgatni a weben, és amint bármilyen bejegyzést lát, aminél ott van a "szólj hozzá" fícsör, akkor úgy gondolja, hogy ez természetesen kihagyhatatlan, és sürgősen be kell szennyeznie a hálót tartalmas gondolataival.

Viszonylag gyakran olvasgatom a Belsőséget, a Totalcar blogját, és feltűnt, hogy amint közlekedésszervezéssel kapcsolatos poszt jelenik meg, akkor egyből feltűnik a Legharcosabb Bicajos és a Sötétzöld Lovag, akinek sürgősen el kell küldeni minden autóst az anyjába, lehetőleg órákan keresztül tartó vitán keresztül.

Troll az, aki polititikai tartalmú blogbejegyzéseknél egyből hozzászól, kizárólag felesleges háborút generálva (Egyes trolloknak már a nickjük is erősen késztet stratégiai szőnyegbombázásra), ő az, akinek Mórickához hasonlóan mindenről kizárólag ugyanaz jut eszébe, és bárhonnan el tud jutni kedvenc vesszőparipáihoz, légyen az a Fidesz, az MSZP, a karvalytőke, a globalizáció, vagy bármely kisebbség (netán pont a többség). A troll néha sértődékeny, ő maga beszól neked, de ha te esetleg visszaszólsz, akkor panaszkodni kezd.

A troll trágár. Ha a troll blogot ír, akkor azt is csatasorba állítja, ott sem tartózkodik semmitől. A troll spammel is, gátlástalanul reklámozza saját szarait.

Nem értem, hogy valaki harcos környezetvédőként miért győzköd másokat autós szakblogon, hogy vegetáriánusként miért kommentel csigák főzéséről szóló blogbejegyzéseket, hogy antialkohistaként miért kezd flame-wart a boros posztoknál, hogy miért cseszegeti a kismamákat a Porontyon (no jó, ott tényleg borzasztó a stílus, én sem olvasom a mondvacsinált problémákat).
Nem értem, hogy miért beszél a "tuggyukkikről" bármilyen gazdasági hírnél, hogy miért trianonozik akkor, ha megjelenik bármi a határon túlról. 
Nem értem, hogy miért jutnak eszébe mindenről "szőlőbányák" és a "Zorbán".

Nem értek én sok-sok mindent. Bizonyára buta vagyok, és az, hogy unom a trollokat, pusztán saját korlátoltságom eredménye.

Ha jól emlékszem, beszéltünk már a blogon erről a regényről, vagy legalábbis említésre került (méghozzá: ITT). Úgy gondolom, hogy itthon Koestlert elég méltatlanul kezelik, és néha indokolatlanul összemossák Orwellel. Igaz ugyan, hogy bizonyos hasonlóságokat mutat művészetük, életútjuk, témáválasztásuk; azonban nem szabad egyenlőségjelet tenni kettejük közé.

A Sötétség délben vádirat. Vádirat a sztálinizmus ellen, a diktatúrák ellen, és bizony vádirat Koestler saját korábbi nézetei ellen is, egyszersmind pedig megrendítő esszé a magára maradt, riadt ember lélektanáról is.

A mű történetvezetése maga nem túl bonyolult:
Rubasov, a regény főhőse, a Nagy Októberi okosság egyik hőse, a forradalom vezéralakja, a polgárháború embelmatikus figurája is belekerül a merítésbe - a sztálini terror idején őt is begyűjtik, börtönbe kerül, ahol megkezdik kihallgatását. Nem lepődik meg a történéseken, hiszen baráti körben ő is elítélte "Nagy Egyest" ("Nagy Testvér" analógiája), tehát bőnösnek is érzi magát, azonban magabiztossága, rendszerismerete egy ponton elfogy, ő maga is összeroppan.

Rubasov, illetve ahogyan magára gondol, a Grammatikai Fikció, hiszen nem illdomos a Pártban "énként" gondolkodni, helyesebb a "mi" megközelítés, kifejezetten sajnálatra méltó alak - sajnálni azonban maradéktalanul nem tudjuk, hiszen pillanatnyi visszaemlékezesekben ő sem tagadja, hogy érdekből néha feláldozott hozzá közel álló embereket, és elfogadja a Párt érdekét is, azonban eljön az a pont, ahol Rubasov, a kisember legyőzi Rubasovot, a funkcionáriust.

Nem vagyunk mi grammatikai fikciók mindannyian, lelkünk mélyén?

Van ugyebár a Művelt Alkoholista nevű borblogon egy rovat, a best buy. Itt egy csomó kellemes tételt ajánlgatnak, jellemzően normális árakon, tehát olyan kategóriát, amit még az átlagblogger is megengedhet magának. Ugyebár itt nem különleges dűlőszelektált nedűkről beszélünk, amik még a Bortársaságnál is csak évente egyszer tűnnek fel, ha éppen vájt fülű "rendszer barátai" fanok el nem kapkodták megjelenésük pillanatában aranyáron, hanem normális, beszerezhető, fogyasztható tisztességes iparosmunkák. Nekem ez jelen pillanatban (persze az örök kedvenc Frittmann mellett) az etyeki Szent Korona Borház "Szent István" borcsaládja, közelebbről jelenleg a Chardonnay (persze csak akkor, ha saját borom fogyasztása épp megoldható).

Tényleg "besztbáj", ugyanis elvetemült kisboltokban sem lépi túl az ára a 780-800 forintot, nonstopban ugye bort csak óvatosan veszünk, egyrészt mert pofátlan ára van, másrészt mert borzalmakba lehet belefutni. Sikeresen kóstoltam egyszer egy sikeres estén a keceli (ó, második pátriám! ne tagadd ki hálátlan fiad!) Kecel-Borker kft. kékfrankosnak becézett termékét, amely gyakorlatilag a méltán hírhedt alföldi tablettás klasszikus iskolapéldája. Igaz, az ára még a non-stopban is 500 forint alatt volt, de az élmény... megfizethetetlennek bizonyult ("minden másra ott az Eurocard/Mastercard", hogy olcsó poénok is legyenek a mai posztban).
Egyesítette magában a hardcore lőrék minden gyermekbetegségét, és ráadásul azon különleges skillel rendelkezett, hogy még azelőtt okozott a benne lévő rengeteg kémiai anyag fejfájást, hogy a második pohárkát is eltüntettük volna belőle. Szörnyű volt, na.

Visszatérve a tárgyalt termékhez: könnyen hozzáférhető, civilizált, tehát ajándékként is cipelhetjük mindenféle gyanús esti ad-hoc összejövetelekre,finom.

Van ellenben egy hatalmas problémája. Egyes szakemberek (például borügyben különösen illetékes szaktanácsadónk; KicsiSáti lakótársának édesapja) szerint a reduktív borok előnyei újbor korukban érvényesülnek különösen, tehát mindig a friss évjárat a legjobb. A hordós más, az oxidatív technológia kéri a plussz állásidőt, hát még a barrikolásnál fontos ez. Probléma viszont, hogy a messze földön elismert magyar kereskedelmi magatartás (tudniillik pofátlan módon átváglak) okán bizony sok helyen még régi palackok is vannak a raktárakban (2004-05), amelyek íze már bizony más. A megoldás: kizárólag 2008-as palackra vadászni, lehetőleg olyan kisboltban, ahol sok bor fogy(hat), illetve nagyobb abc-kben.

Komoly ember kánikulában gyakran fröccsözik. Nem hiszek abban az ősi tézisben, hogy "szódával elmegy"; szerintem a rossz bort a szóda sem javítja, sőt, csak jobban kiemeli a hibáit, tehát a végeredmény borzasztó lesz. Meleg délutánokon, az árnyékban pedig ez a bor tűri a fröccsözést; amire azért valljuk meg, egy Pannonhalmi Tricollis Cuvée-t azért sajnálnánk. Fröccs pedig szódával készül, ásványvízzel csak a kocaivók próbálkoznak. A kérdés kulcsa a víz savassága/mellékíze; egyszerűen elrontja a fröccsöt az a felesleges aroma.

Kedves Olvasó!

A Kicsi.Sáti.Közlöny egyszemélyes szerkesztősége a segítséged kéri. Elindult a Goldenblog 2009, a HVG hagyományos blogversenye, amelynek Komplex kategóriájában tavaly az elindult 500 versenyző közül bejutott a Közlöny a kiválasztott 177-be.

Idén jó lenne az első tízbe is bekerülni, ehhez azonban a Te is kellesz! A tavalyival ellentétben most számítanak a jelölések is, ezért kérlek, hogy jelöld a blogot a goldenblog.hu-n.

A tennivalód:

1. a jobb felső sarokban ott a Goldenblog 2009 ablak, ott kattints az "Én is nevezek blogot!" mezőre;
   
2. ekkor bejön a goldenblog oldala, ott az erre szolgáló ablakba kell, hogy beírd a blog nevét (Kicsi.Sáti.Közlöny; url.: http://kskozlony.blog.hu) illetve kiválasztanod, hogy a "Komplex" kategóriába jelölsz.
3. Ha még nem untál rá erre, akkor jelentkezhetsz zsűritagnak, de ez már messze nem kötelező.

Nem tagadom, jól jönne a képzeletbeli dicsőségfalunkra valami szép plecsni, illetve akkor Te is büszke lehetnél kedvenc bloggeredre, akinek hálája örökké üldözni fog.

Szavazz!