"Ich habe nur zwei - nein, drei - Passionen: le cigare, la femme, und dann noch: - un peu le jeu!" (Jacques Offenbach)
Kedves olvasó,
ki már szorongva vártad a kedvenc hősöd kalandjainak folytatását, nyugodj meg, Brúnónk nem tűnt el, a múltkor pedig ott hagytuk abba, hogy épp vacsorára óhajtja hívni kicsiny cimboráit (Previously on Brúnó: ITT), ahová az akkori adott állapotok szerint jóérzésű ember nem hív vendéget, ugyanis olyan elképesztő méretű rendetlenséget sikerült összehozni, amit - néhány öntelt művészlelken kívül, kik a lakásuk kaotikus állapotát az önmegvalósítás édes csakrájának tartják, csakúgy, mint öltözékük meglepő, és külsejük elhanyagolt voltát - épelméjű vendégek becses személyük ellen való sértésként fognak fel.
Brúnó vendégei azonban ennél jóval megengedőbbek, mégpedig többek között azért, mert egyetemisták; meg ugyebár az ember ha éjjel egykor éhes, és meghívják némi becsületsüllyesztés után közös vacsorára, hol pedig maga a hérosz fog kotyvasztani - nos, akkor jóval lelkesebben vonul az illető hős barlangjába, és a fennálló állapotokat is hajlamos betudni a vendéglátó bohémságának.
A vacsora az ilyenkor szokásos keretek között zajlott: Brúnó főzőtt, a vendégsereg ült és várt; minden idők legfantasztikusabb kulináris élménye pedig békésen készülgetett. A szeretve tisztelt fogyasztók el voltak ragadtatva, hősünk pedig zavartan cseszegetett mindenkit ilyenkor szokásos nyafogásával (Tényleg jó? Izlik? De biztos? Nem csak udvariaskodsz?), amikor lassacskán beütött a mennykő.
Beütött, mégpedig ezerrel: ahogyan a hobbiszakácsok gyöngye, az önnön főzőtudására hihetetlenül büszke férfiú az egyik barátjával érkezett, általa pusztán egy órácskája ismert tündér tüneményes szemébe fókuszált, valami végérvenyesen megváltozott. Még valami desszertecskét is összecsapott, és hajnalhasadtáig tartotta szóval kicsiny csapatát; még valami énekelgetést is csaptak az előző bejegyzésben említett körfolyosón, ezzel pedig több hetes szenvedés vette kezdetét.
Először, Brúnónak - bármennyire is rengeteg az önbizalma - ilyenkor inába száll a bátorsága, mégpedig igencsak látványosan, és kedvenc cimboráit hajlamos órákig fárasztani azzal, hogy bajban van, és a mennyezetet bámulva, sóhajtozva kinyögni, hogy ő most bizony talán szerelmes, és hajjaj! További probléma azonban, hogy Brúnó nem meri normálisan, az emberiség többsége számára magától értetődő módon felhívni a kiszemelt hölgyet, és randira hívni, hanem képes napokig hetekig semmit sem tenni. Brúnónk esetében azonban volt még egy jelentős kérdés: ki kellett derítenie, hogy milyen nexusban áll egymással a hölgy, illetve a cimbora, ki az említett hölgyet a Társaságba bevezette,ez azonban nem ment simán. Tudniillik az illető hölgy és úr nem jártak, de kedvenc szereplőnk tudomása szerint valamikor tervezgették, és a cimbora - Brúnóval ellentétben - igencsak ritkán beszélt a baráti társaságban a saját érzéseiről, terveiről. Illetve ha mégis, akkor biztosra veheted nyájas olvasó, hogy ehhez legalább a Nemzetbiztonsági Hivatal "C" típusú átvilágításához hasonló kérdéssort kellett feltenni.
Vajon sikerült-e Brúnónak randira hívni a hölgyet? Hamarosan kiderül!
(*: Csak két - nem, három - passzióm van: a szivar, a nő, és ezen felül - egy kissé a játék)
Brúnó sajgó fejfájással állt a körfolyosó korlátjának támaszkodva, és elgondolkodva meredt az udvaron kavargó testetlen sötétségbe. Hosszú évek alatt vált hajnali rituálévá, hogy ilyentájt kinn filozofált a gangon csendes magányában, bár ez annak idején sokkal inkább sajgó fejfájásának gyógyításaként indult, mint valódi gondolkodásként; csak egyre inkább megszerette ezeket a csendes hajnali órákat, amikor még az egész ház alszik, és teljes nyugalomban lehet morfondírozni – nos, legtöbbször saját magán.
zöldben. Jó idő esetén az illegális szemétlerakók titkos életének megtekintése, szuvenírként hazavihető tárgyakra történő vadászat. Este: séta a főváros Montmarte-ján, a VIII. kerületben. Ismerkedés a helyi "művészekkel" (Cynthia, Dzsennifer), közös etnoest a helyi őslakosokkal. Utána: a magyar közigazgatás és közrendvédelem tanulmányozása a Tolnai Lajos utcai rendőrkapitányságon (bejelentés az eltűnt tárgyakról).
Vizsgaidőszakban nincs életem, nem vagyok bétékás, tétékás, és nem hordok magamnál se tarisznyát, se zacskós tejet. A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem,és rajtam kívül még több ezren értik, hogy mire gondolok,amikor azt mondom: ETR. A Neptun kódom megelőzi a jelszavamat, és megőrülök, amikor a politológusokat egy kalap alá veszik velünk. Büszkén gondolok a büntetőjogi tanszékre, a hajnali előadásokra, a mindenkit elnyelő Jobbágyira, a megszavazott és jelentőséggel bíró félévi indexaláiratásra,a Ptk.339-re,és a harmadszor felvett tantárgyakra. Szeretem a Szerájt,az Apacukát, a Fillérest, a Spartacust, a Vaskaput, a dupla annyiért adott feleseket a Living Roomban, és reggel 6kor a részeg lakótársakat.
Mottó: "Mert van, aki vendégül lát, és van, aki csak vendéglátózik."
lenne szürcsölni egy kávét is délelőtt, főleg úgy, hogy a honlapjuk (
A Vaskapu fő erőssége azonban a személyzet. Eddig kizárólag szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, a csapat messze lekörözi a 
Évek óta ilyenkor, kora tavasszal megjelennek egyes civilek, hogy adjam nekik adó 1%-át. Helyesebben 1+1 százalékról beszélünk, hiszen pár éve már két százalékot ajánlhatunk fel, két különböző célra.
tapasztaltam, az alapján úgy vélem, hogy összehasonlíthatatlanul jobban megérdemlik, mint bárki, akinek számára eddig adakoztam. (Sáti bekötött szemmel a műtét másnapján, kötéslevételre várva jobboldalt, a beavatkozás részletei pedig
Kedveseim!
A Bástya Bisztró némiképp kilóg a sorozatban eddig szereplő vendéglátóhelyek közül, hiszen egyrészt távolabb van a szokásos Szentkirályi utca környéki sétáktól, mint az eddig szereplőek, másrészt pedig kissé kilóg ebből a sorból, hiszen teljesen más filozófia alapján működik, mint az afféle diáktanyák. 
hanem néhány percig hagyja, hogy tanulmányozzuk az étlapot. Furcsa, de sem klasszikus magyaros éttermi vonalat nem látunk az étlapon, sem pedig nagy különlegességeket, viszont a választék nem túl széles – a „főétel” rovat például mindössze nyolc ételt tartalmaz. Sajnos egyre inkább láthatjuk, hogy itthon ma ez egyre inkább terjed, hiszen a hozzávalók frissessége és egyenletes minősége másképpen nem biztosítható.
A vizsgálat idején bébi csirkepaprikást, illetve mozzarellával grillezett csirkemellet kóstoltunk, előbbit galuskával, utóbbit pedig gombával; és biztos állíthatjuk, hogy a sorozat eddigi második legfinomabb ételét tisztelhetjük ebben a csirkemellben (az örök első: az Apacuka tárkonyos ragulevese); a „bébi csirkepaprikás” azonban erősen vitatható. A „bébi” kitétel itt a jérce korára utal, elviekben tehát zsenge kell, hogy legyen;az én elképzeléseim szerint azonban ízletesebb egy kissé „érettebb”, tehát legalább „kamaszkorú” csirke, hiszen a pörköltfőzés során üdvös, ha nem csak a hozzáadott fűszerek dominálnak, hanem a csirke saját íze is – ezt persze csirkéje válogatja, hiszen ez néha messze áll a tökéletestől.
Kedves Olvasó!
Világéletemben gyűlöltem a kényszerünnepléseket. Bevallom, nem szeretem a szilvesztert sem, mert nem megy az, hogy kötelezően vidám legyek, pusztán a dátum alapján. Épp ezért nem szeretem február 14-et sem. Idegesítenek a piros szivecskékkel súlyosbított plüssmackók, irritálnak a rádiós kívánságműsorok, amelyek már tegnap délutántól bárgyúbbnál bárgyúbb dalocskákkal, és magukat a rádió nyilvánossága előtt égető telefonálókkal terrorizálnak mindenkit.